Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.45
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Hatalmas dugók lesznek az M1-es autópályán, megörülnek az autósok

Hatalmas burkolatjavítási munkák indulnak az M1-es autópályán. Ennek minden arra közlekedő örül, vélhetően. Torlódások is lesznek, ennek nem örülnek, de majd utána jó lesz.

Az M1-es autópálya mindkét irányán, több szakaszon is komoly burkolatjavítási munkálatok kezdődhetnek 2018. március 12-től, így az autósok a következő időszakban korlátozásokra, ezzel együtt torlódásra számíthatnak a gyorsforgalmi úton.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlése szerint idén valamennyi lokális burkolatjavítási munkára alkalmas időjárási körülmény mellett végzett már beavatkozásokat, hétvégenként és akár éjszakánként is. A tavasziasabb idő beálltával pedig immár lehetőség adódik a tartósabb, nagyobb felületű javítási munkákra is.

A tervek szerint az M1-es autópálya bicskei szakaszán, Hegyeshalom irányába, a 46-os és a 60-as kilométer szelvények között indulhatnak el először a nagyobb burkolatjavítások március 12-től. Ezt követően, ezzel párhuzamosan az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán március 19-től március 22-ig a 68-69-es kilométerszelvények között kezdődnek fix terelés mellett munkálatok, így előreláthatólag 3 napig az autósok ezen a szakaszon csak egy forgalmi sávon tudnak majd közlekedni.

A gépkocsivezetők torlódás esetén az M1-es autópálya komáromi csomópontjánál kihajtva és az 1-es számú főutat használva tudják kikerülni az érintett szakaszt, majd a tatai vagy tatabányai csomópontnál tudnak visszatérni a pályára.

Március 23-tól a 68-as kilométer szelvénytől a 105-ös kilométer szelvényig hétköznaponként 7 és 19 óra között végzik a szakemberek a szükségessé vált burkolatjavításokat. A munkálatokat ekkor már mozgó terelések mellett végzik, időjárástól függően mintegy két héten keresztül.

A Hegyeshalom felé vezető oldalon 2,5 kilométeres szakaszon Biatorbágy térségében, illetve 11,75 kilométeres szakaszon a Herceghalom–Bicske vonalon lesznek sávfelújítási munkák. Ezen beruházás előreláthatóan 4-5 hónapot vesz majd igénybe, ennek pontos ütemezéséről a társaság később ad tájékoztatást.

Addig is, a fent felsorolt burkolatjavítási munkák mellett melegaszfalt felhasználásával lokális javítási munkákat is folyamatosan végeznek a cég szakemberei. Szerdán, március 7-én a Hegyeshalom felé vezető oldalán, Bicske és Tatabánya között, a 39-es és az 50-es kilométerszelvények között számíthatnak az autósok munkavégzésre, ezáltal korlátozásokra és torlódásra.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! A korlátozások és a javítási munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri a társaság.

Címlapról ajánljuk
Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Négy évvel ezelőtt, 2022 február 24-én az orosz hadsereg több irányból is benyomult Ukrajnába. A hivatalosan különleges katonai műveleteknek nevezett akció azonban váratlanul heves ellenállásba ütközött, és idővel borzasztó áldozatokat követelő felőrlő háborúvá alakult át, amelynek a végét még mindig nem látni – íme a négy éve tartó háború eddigi kulcspillanatai!

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×