eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Elhunyt az IKEA alapítója

Elhunyt Ingvar Kamprad, az IKEA cég alapítója.

A cég vasárnapi közleménye szerint a 91 éves üzletembert szombaton, a svédországi Smalandban található házában érte a halál.

Ingvar Kamprad 1943-ban alapította meg a lakberendezést forradalmasító IKEA vállalatot - a név az Ingvar Kamprad, a családi farm Elmtaryd, valamint a közeli Agunnaryd kezdőbetűiből tevődik össze.

Szögekkel, képkeretekkel indította a boltot, főként rendelésre szállított. A kínálatban 1948-ban jelent meg a helyi üzemek által készített bútor. 1951-re ez vált az IKEA fő profiljává, az első bemutatótermet 1953-ban nyitották meg.

Az első IKEA áruház 1958-ban nyílt meg Almhultban, akkor ez volt Skandinávia legnagyobb bútorüzlete, és itt nyílt meg 1960-ban az első IKEA-étterem is. Az 1980-as évek elejére már szinte minden nyugat-európai országban volt IKEA áruház, az első amerikai bolt 1985-ben nyitott.

Múlt év novemberében világszerte 49 országban 411 IKEA áruház működött. Magyarországon tavaly júniusban nyílt a harmadik IKEA, 17 milliárd forintos beruházással Soroksáron.

Az IKEA birodalom éves forgalma megközelíti az 50 milliárd eurót.

Az IKEA bonyolult tulajdonosi szerkezete miatt az elhunyt milliárdos vagyonát nehéz megbecsülni, a Forbes szerint vagyona 2016 februárjában 3,4 milliárd dollár volt.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×