Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Napi 13 ezer forintot hagynak itt a külföldi turisták

Napi 13 ezer forintot hagynak itt a külföldi turisták

A külföldiek 19 millió utazást tettek Magyarországra, míg a magyarok 6,1 millió alkalommal utaztak külföldre.

A turizmusból származó bevétel a harmadik negyedévben 574 milliárd forint, a kiadás 239 milliárd forint volt, a tavalyi harmadik negyedévinél 7, illetve 12 százalékkal nagyobb. A szolgáltatáscsoport aktívuma 334 milliárd forintot tett ki, ami 11 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.

Ebben az időszakban a külföldiek 19 millió utazást tettek Magyarországra, 5,1 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. 

A külföldi látogatók kiadásainak napi átlagos összege 13 ezer forint volt, 

ez 1,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - írja a Világgazdaság.

A hazánkba látogató külföldiek kiadásai közül a teljes költés 37 százalékát tette ki a szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatásokra fordított összeg. A magyarok 6,1 millió alkalommal utaztak külföldre a harmadik negyedévben, 10 százalékkal többször, mint egy éve.

A magyarok átlagos napi kiadási összege 12 ezer forint volt,

 ami 2,4 százalékos növekedés a tavalyi harmadik negyedévhez képest. A költések közel negyede (28 százalék) a szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatásokra ment.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×