Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Tovább emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

Szeptemberben a növényi termékek árának 4,0 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árának 7,9 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 5,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat az augusztusi 3,4 százalékos és a júliusi 3,1 százalékos növekedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 6,8, ezen belül a búzáé 13, a kukoricáé 4,0 százalékkal nőtt. A gyümölcsök ára 13,0 százalékkal emelkedett, ezen belül az almáé 68 százalékkal nőtt, a szőlőé 5,7 százalékkal csökkent. A zöldségek ára 0,8 százalékkal emelkedett, a burgonya ára 13,5 százalékkal csökkent.

Az élő állatok termelői árszintje 3,4, az állati termékeké 19,5 százalékkal emelkedett. A tej ára 30, a tojásé 1,3 százalékkal nőtt.

Címlapról ajánljuk
„Hadüzenet a muszlimoknak” Ali Hamenei ajatollah megölése Irán elnöke szerint

„Hadüzenet a muszlimoknak” Ali Hamenei ajatollah megölése Irán elnöke szerint

„Bosszút állni Irán legitim joga és kötelessége” – mondta Maszúd Peszeskján iráni elnök. A szombati amerikai–izraeli légitámadások gyakorlatilag a teljes iráni katonai csúcsvezetést kiiktatták. Az Iránra támadók elleni súlyos katonai választ jelentett be vasárnap Ali Laridzsáni, a nemzetbiztonsági tanács vezetője is. Eközben megindult a Teherán elleni támadások második hulláma is.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×