Infostart.hu
eur:
385.68
usd:
332.41
bux:
120900.17
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Itt a kormány új terve

Itt a kormány új terve

Részben állami támogatással ötszáz attrakciófejlesztést hajtanak végre a turizmusban.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Magyar Időknek elmondta: a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia 2030 szerint részben állami támogatással ötszáz darab attrakciófejlesztést hajtanak végre az ország számos pontján, amelyre érkezett már forrás a kormánytól. Ezen kívül

ezer vendéglátó- és szálláshely újul meg a jövőben a Kisfaludy-program részeként.

Guller Zoltán közölte, a 2030-ig elérendő hatszázalékos GDP-növekedésnek az is feltétele, hogy addigra kétszer annyi vendégéjszakát jegyezzenek a szállásadók, mint ma. Ennek érdekében harminc új városból válik elérhetővé légi közlekedéssel Budapest.

„Ambiciózus vállalást tettünk az új nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában: 2030-ig el fogjuk érni az osztrák szintet a GDP-hez való 16 százalékos hozzájárulással a mostani 10 százalékos mérték helyett, eközben Magyarország 19 helyet lép előre a turizmus nemzetközi versenyképességi listáján. Az a szándékunk, hogy húzóágazattá váljon itthon a turizmus, amely a mai világtrendeket és a hazai viszonyokat figyelembe véve megvalósítható cél. Az ágazat valódi kitörési pontja az országnak” - mondta a vezérigazgató.

A magyar turizmust a legfőbb nemzeti értékeink, kimagasló kultúránk, sporteredményeink és egészséges környezetünk tehetik igazán sikeressé. Ezen nem kell változtatni, de a mai kor elvárásai szerint hozzá kell igazítani az értékeinket is – mondta.

Guller Zoltán szerint a jövőbeni fejlesztések a paradigmaváltás jegyében bevezetett desztinációalapú szemléletet követik, hiszen az utazó komplex élményekre vágyik, ehhez minél több minőségi szolgáltatást kell felmutatni. Mivel Budapest a leglátogatottabb úti cél az országban, a közeli attrakciókat szeretnék bekapcsolni a fővárosi turizmus vérkeringésébe, hogy a külföldről érkezők a környékben való kirándulásokkal hosszabbítsák meg az itt-tartózkodásukat – fejtette ki.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

A korábbi évektől elmaradó hozamokkal zárták a tavalyi évet a magyar ingatlanalapok, kétszámjegyű nyereség elérésére nemigen volt lehetőségük a magyar lakossági befektetőknek, de az ingatlanalapok időnként a kihívásokkal teli környezetben is képesek voltak az állampapírokénál magasabb hozammal gazdagítani a befektetőiket. Mutatjuk, mely alapokkal lehetett a legjobban keresni – a több szempont mentén szűkített mezőny első helyét a Gránit Alapkezelő egyik alapja szerezte meg. Ha a pénzáramlásokat nézzük, ott már kedvezőtlenebbek a folyamatok, a befektetők régóta kifelé veszik a tőkét az ingatlanalapokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×