eur:
394.32
usd:
370.28
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Sötétben, szakállal is felismeri a gazdáját az iPhone X

Bemutatták az Apple újdonságait. Itt az iPhone X, valamint megújult a cég okosórája is. A részletekről Khell Bogdán, a MobilAréna főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.

Sötétben, szakállal is felismeri a gazdáját az iPhone X

Megérkezett a várható frissítés az iPhone 8-as képében, de újdonság az iPhone X, más, mint az eddig megszokott Apple-termékek – mondta a MobilAréna főszerkesztője.

„A vezérelv az volt, hogy a teljes előlapot elfoglalja a kijelző, ez sikerült is, az egész egy nagy kijelző. Ezért viszont fel kellett áldozni sok olyan dolgot, amit az Apple jól csinált, és ezeket helyettesíteni kellett valamivel.”

Sötétben, szakállal is felismeri a gazdáját az iPhone X

Khell Bogdán kiemelte, a legfontosabb, hogy az összes csúcs- és középkategóriás telefonon lévő ujjlenyomat-olvasót egy arcfelismerő váltotta ki.

„Állítólag nagyon biztonságos és jó hatásfokkal működik.

Ez egy olyan technológia, amit nem láttunk még okostelefonban.”

Sötétben is működik

Egy infravörös-fény segítségével készít 3D-s képet a tulajdonosról, amit letapogat, sötétben is – mondta a szakember.

„Ez ismert technológia, voltak ugyan már hasonló megoldások, de a megbízhatósága és pontossága még új szinten van.”

Nem csak ugyanúgy: szemüvegben, borotválkozva ismer fel a telefon, ahogy az elején bevittük, a 3D-s képen az arcvonásaink számítanak – tette hozzá Khell Bogdán.

Kijelző

Apple-szempontból a legfontosabb újítás, hogy OLED-technológiával készült, eddig az iPhone-nál ilyet nem használtak, a másik, hogy a felbontás is változott - mondta a MobilAréna főszerkesztője.

„Ez kicsit nehezíti majd a fejlesztők dolgát, amikor a korábbi alkalmazásokat átalakítják, hogy tökéletesen fussanak az iPhone X-en.”

Nem téglalap alakú, sarkos a kijelző, hanem úgy igyekszik kitölteni az előlapot, hogy a sarkai íveltek, középen felül, a szenzoroknál „beleharap” a burkolat a kijelzőbe, ettől kicsit furcsa az alakja – ismertette Khell Bogdán.

„Az Apple-nek érdeke, hogy a korábbi iPhone-világgal kompatibilis legyen az új telefon. Eleinte valószínűleg az iPhone X szoftveres trükkökkel átalakítja az alkalmazásokat, hogy teljesen kitöltsék a kijelzőt, később a fejlesztők alkalmazkodnak a megváltozott megjelenéshez és elkészítik az appjaik kompatibilis verzióját.”

Okosóra

Sötétben, szakállal is felismeri a gazdáját az iPhone X

Az Apple Watch is fontos változást kapott, telefonálni is lehet rajta – mondta a szakember.

„Belekerült egy SIM-chip, ami azt jelenti, hogy bizonyos szolgáltatóknál telefonálni is lehet rajta. Azt még nehéz megmondani, hogy Magyarországon is fog-e működni. Ez nem olyan nagy újítás, más gyártók is csináltak már ilyet, de ez nem SIM-kártya, hanem egy fix, dedikált chip, amit ki sem lehet szedni a készülékből. A kihasználásához, telefonként használhatóságához mindenképpen szolgáltatói támogatás szükséges.”

Az új készülékek árai az Apple honlapján elérhetőek, az iPhone X az átlagos okostelefonok piacának legdrágább készüléke lesz,

nagyjából négyszázezer forintba fog kerülni

– mondta Khell Bogdán.

„Az iPhone X később kerül piacra, mint az iPhone 8 és a 8 Plus, nagyjából novemberre várható. Utóbbiak már heteken belül Magyarországon is elérhető lesz.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×