eur:
394.46
usd:
370.32
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Végre: annyi kerékpárút épül, mint még soha

Végre: annyi kerékpárút épül, mint még soha

Rekordév lesz 2018 a kerékpáros fejlesztésekben, a következő években összesen mintegy 15 milliárd forintból valósulhatnak meg bicikliutak - közölte az InfoRádiónak nyilatkozva Révész Máriusz, aki 27 új kerékpáros útszakaszt jelentett be.

Végre: annyi kerékpárút épül, mint még soha

„Soha nem volt olyan év Magyarországon, mint amilyennek 2018 kinéz: soha annyi turisztikai kerékpárút nem épült, mint amennyi a jövő évben várható.

Nem kicsit dől meg a rekord,

hanem valószínűleg többszöröse lesz a szám, mint a kerékpáros infrastruktúra fejlesztések eddigi legjobb évében.”

A kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmondta, a közbeszerzési eljárás során kiválasztották a kerékpárutakat tervező cégeket, amelyeknek a szerződések szerint a 27 szakaszra bontott útrész megtervezésére 60 napjuk van.

„Idén még elkészül a Budapest-Rajka Duna-menti kerékpárút-hálózat, a Balatont Budapesttel összekötő hálózat terve és újratervezik a Balaton körüli kerékpárutat is. Sok helyen új nyomvonal lesz, máshol marad a régi, de sokkal szélesebb – három méter – lesz.”

Budapesten is lesznek fejlesztések, amelyekre kilenc milliárd forint áll rendelkezésre – mondta a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos. Révész Máriusz hozzátette, szeretné, ha a Budapest határáig vezető országos gerinchálózati kerékpáros utaknak a fővárosban is lennének folytatásai.

Végre: annyi kerékpárút épül, mint még soha

„Rosszul venné ki magát, hogy a Budapest táblánál véget érnének a kerékpárutak. Ennek érdekében szeretnénk ősszel egy előterjesztést készíteni a kormánynak, amely a gerinchálózat budapesti szakaszait szintén kiemelt beruházásoknak minősíti, hogy gyorsabbak és egyszerűbbek legyenek az engedélyezési eljárások.”

A tervezés után a következő év elején elkészülnek a kivitelezési tervek és a közbeszerzés – jelezte Révész Máriusz. A kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, a forrás rendelkezésre áll, kerékpáros út fejlesztésére a jövő évi költségvetés 11 milliárd forintot biztosít, uniós forrásból pedig ezen kívül 7 milliárd forint áll rendelkezésre turisztikai kerékpárút-fejlesztésre, amelyből 4-5 milliárdot fordítanak 2018-ban kerékpárút fejlesztésre – mondta Révész Máriusz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×