Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
330.88
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
Sokba kerül, ha a NAV támogat

Sokba kerül, ha a NAV támogat

Támogató eljárásban keresi meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokat, akik a lakásukat rövid távra kiadták turistáknak, és jövedelmükről az ír adóhatóság adatokat adott. Az RSM adótanácsadója azt mondta: a támogató eljárás azt jelenti, hogy bírságot, késedelmi pótlékot nem, de a meg nem fizetett adót be kell fizetni utólag. Hegedűs Sándor szerint az adó megfizetése sem lesz kevés, de ezt legalább nem fejeli meg adóbüntetés.

A támogató eljárás arról szól, hogy az adóhatóság felhívja az adózók, az ingatlanhasznosítók figyelmét arra, hogy észlelték, látták a tevékenységet, és segítő szándékkal elmondja, hogy milyen adónemben, milyen mértékben kellene megemlékezni erről egy önellenőrzés keretében – mondta Hegedűs Sándor.

Hozzátette ugyanakkor, hogy ez lényegesen kisebb szankciókkal jár, mint ha ezt az adóhatóság állapítaná meg.

„Amikor ugyanis már az adóhatóság állapítja meg azt, akkor

a be nem fizetett adó 50 százalékáig bírságot állapíthat meg, illetve késedelmi pótlékot is, ami az MNB-kamat kétszerese.

Míg az önellenőrzési pótlék az MNB-kamat egyszerese” - részletezte az RSM adótanácsadója, aki szerint az önellenőrzéssel viszonylag olcsóbban meg lehet úszni.

Az adószakértő elmondta, hogy ha valaki korrigálni akar, ezért önellenőrzést végez a 2015-ös évre, akkor több adónemet számba kell vennie.

Sokba kerül, ha a NAV támogat

„Egyrészt számolnia kell a személyi jövedelemadóval – ami 2015-ben 16 százalék volt. Másrészt arra is figyelnie kell, hogy az Airbnb-sekre nem az ingatlan-bérbeadás szabályai vonatkoznak – amire speciális szabályok vonatkoznak –, hanem az általános szabályok érvényesültek. Ennek megfelelően 2015-ben 27 százalék egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a jövedelmek után” - ismertette Hegedűs Sándor.

Hozzátette:

a fizető vendéglátás esetében az általános forgalmi adó szabályok szerint 18 százalék áfát is fizetni kell.

„Ez is eltér az albérleti szolgáltatásoktól. Bérleti díj esetében ugyanis automatikusan és főszabály szerint áfamentes a tevékenység, a fizető vendéglátás esetében viszont nem” - fejtette ki az RSM adótanácsadója.

Hozzátette: annyi pozitívuma viszont van, hogy legalább nem a 27 százalékos, hanem a kedvezményesebb, 18 százalékos adókulcs vonatkozik rá, de mégiscsak fizetni kell.

„Azt látjuk, hogy elég szép kis csomag gyűlik így össze, de még mindig jobb, mint ha az adóhatóság kijönne, vizsgálódna,

és ha a támogató eljárás után azt tapasztalja, hogy valaki nem adta be az önellenőrzést, akkor bírságolna” - mondta az RSM adótanácsadója.

További részletek az Adóinfo című magazinban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×