Infostart.hu
eur:
385.76
usd:
332.21
bux:
121143.19
2026. január 16. péntek Gusztáv

Nem fogja kitalálni, miért fújták le az egyik nagyszabású közbeszerzést

Sok vállalkozás érdeklődését felkeltette a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának közbeszerzési pályázata, de egyelőre nem épülnek büntetés-végrehajtási intézetek - írta a Világgazdaság.

A tervezésükre, kivitelezésükre vonatkozó tendert ugyanis eredménytelennek ítélte a kiíró. Mégpedig azért, mert a legkedvezőbb pályázatban megajánlott ellenérték is meghaladja a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet mértékét – olvasható a Világgazdaság cikke szerint az Európai Unió hivatalos lapjában, a TED-ben, bár az nem derült ki, hogy mennyi volt a beruházás becsült költsége.

A pályázat szerint négy helyszínen építettek volna börtönöket, ezek közül három olyan lenne, amelyben ötszáz főt tudnának elhelyezni, egyben pedig ezret. A pályázatra - konzorciumban vagy önállóan - 11 cég jelentkezett, például a Swietelsky csport, illetve a börtönépítésben is jártas KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×