Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Hatalmas öngólt rúghatnak a lakástulajdonosok

Úgy tűnik, hogy mára kicsit megtorpantak a befektetők a belvárosban. Az egyik ok a társasházak ellenállása a rövid távú lakáskiadással szemben, a másik a még mindig jellemző túlárazottság. Pedig a szakértő szerint az utóbbit korrigálni kellene, hogy ismét nagyobb lendületet vegyen a belvárosi ingatlanpiac.

A belső kerületekben a vásárlók 80 százaléka befektető, azonban az utóbbi időben kicsit alábbhagyott az eddigi lelkesedésük, most már óvatosabban vásárolnak - hívta fel a figyelmet Schneider Zoltán, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője.

Mint mondta, ennek több oka is van.

Kiszorul a rövid távú bérbeadás

A pesti belváros ingatlanpiacán befektetők elsősorban a rövid távú lakáskiadásban érdekeltek. Ez a tevékenység volt annyira nyereséges, hogy az elmúlt két évben a belső kerületekben tudtak a legnagyobb mértékben emelkedni az ingatlanárak. Ugyanakkor egyre több belvárosi társasházban szavazzák meg egyszerű többséggel a lakók azt, hogy rövid távú lakáskiadás céljára ne lehessen megvásárolni egy ingatlant az adott társasházban - mutatott rá a szakértő.

Öngólt rúgnak a lakástulajdonosok?

Egy ilyen korlátozással azonban  a tulajdonosok megnehezítik saját lakásuk eladását is, mivel a belső kerületek piaca túlnyomó részben befektetők célpontja, és nem azoké, akik ott szeretnének lakni - hívta fel a figyelmet a szakértő.

Tehát, ha néhány éven belül a tulajdonos eladná a lakását, akkor mindössze a vevők 20 százaléka marad meg számára, mint potenciális vásárló. Ez viszont azzal járhat, hogy az eladási árat is mérsékelniük kell. Schneider Zoltán szerint

ezzel egy hatalmas öngólt rúgnak a lakástulajdonosok.

Schneider Zoltán tapasztalatai szerint egyébként az is jellemző, hogy nagyon nehezen veszik tudomásul az eladók: már elmúltak azok az idők, amikor túlárazva is lehetett értékesíteni a belvárosi ingatlanokat az erős keresleti piac miatt.

Jelenleg majdnem mindenki nagyon drágán, túlárazva szeretné eladni a lakását, pedig úgy néz ki, hogy az eddigi keresleti piac egyre inkább kínálati piaccá alakul - hívta fel a figyelmet.

Átfordulunk kínálati piacra, nőnek az alkuk

Az alku mértéke egyébként is egyre inkább nő, ahogy átfordulunk a kínálati piacra. Márpedig az, hogy ez megtörténik, egyértelműen érződik az elmúlt három hónapban a belváros tekintetében - jegyezte meg Schneider Zoltán.

Hatalmas öngólt rúghatnak a lakástulajdonosok

Azok az ajánlatok, melyek most érkeznek az eladó ingatlanokra, lényegesen alacsonyabbak, mint amit a tulajdonosok elképzelnek. Az más kérdés, hogy ebbe belemennek-e az eladók és lesz-e belőle adásvétel. Az azonban biztos, hogy

egyre többen, egyre merészebben, akár 10-15 százalékkal alacsonyabb vételárat ajánlva alkudnak.

Hol járnak most az árak?

Mint a Balla Ingatlan első negyedéves piaci riportjából is kiderül, az V. kerületben a használt lakásoknál 780-830 ezer forintos kínálati árak jellemzőek, a VI. kerületben 500-630 ezer, míg a VII.-ben 440-580 ezer forintos árak.

Ha a kerületen belüli egyes városrészeket tekintjük, akkor ahogy haladunk kifelé, úgy csökkennek az árak: tehát amíg Lipótvárosban 827 ezres négyzetméterárakkal találkozhatunk, addig Külső-Erzsébetvárosban már csak 438 ezres árakkal.

De óriási különbségek vannak utcákon, vagy akár házakon belül is a lakásárak között - hangsúlyozta a szakértő.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek  farkasszemet

Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek farkasszemet

Egyre hangosabban szólnak a harci dobok a Távol-Keleten, a világnak szinte minden napra jut valami hír a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (People’s Liberation Army – PLA) mozgásáról, vagy éppen legújabb fejlesztéseiről. Az utóbbi hetekben éppen Japánnal megy az acsarkodás, de a háttérben az Egyesült Államok folyamatosan erősíti a pozícióját, méghozzá nem is akárhol: a második világháború legendás helyszíneit élesztik újra, olyat is, ahonnan elindultak a bombázók 1945 augusztusában a Japán elleni atomcsapáshoz. A terv világos stratégiát vázol fel, amely arra figyelmezteti a teljes térséget, hogy egyre élénkebben éri őket a háború közelgő szele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×