Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Két új autópálya is épül Magyarországon

Két új autópálya is épül Magyarországon

Az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Nagykereki közötti szakaszának megépítésére 131,2 milliárd, míg az M7-es autópályát Kaposvárral összekötő R67-es gyorsút egy szakaszára 96 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.

Az M4-es  29,5 kilométer hosszú szakaszának a megépítését áprilisban nyerte el a Hódút Kft., a Duna Aszfalt Kft. és az A-Híd Zrt. konzorciuma. Az eredetileg becsült ár 68,6 milliárd volt, míg a végső 83 milliárd forint lett. Ezzel szemben a kormány most 131,2 milliárd forint forrást biztosít az építésre, 90 százalékos uniós támogatással. A különbség a kiegészítő létesítményekből adódik, az autópálya mellett felépül még egy mérnökségi telep, egy autópálya-rendőrség és mindkét oldalon egy-egy tengelysúlymérő állomás.

Az R67-es kétszer kétsávos gyorsút több ütemben épül. A most juttatott 96 milliárd forintból azt a 33,2 kilométeres szakaszt kell megépíteni, amely a Kaposfüredet és a Látrányt elkerülő szakaszokat köti össze. A két települést elkerülő út nincs benn ebben az összegben, arról majd külön kormányhatározat intézkedik - derül ki a Napi.hu cikkéből.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt

Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt

Az elmúlt néhány év megkérdőjelezhetetlenné tette, hogy az Európai Unió geopolitikai visszaerősödéséhez elengedhetetlenné vált egy új védelmi ipar felhúzása és a versenyképességi szempontok előtérbe helyezése. Ez a két téma több ponton kapcsolódik az uniós stratégiában, de egyik sem megvalósítható az ezekhez szükséges kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés nélkül. Kína az elmúlt évtizedek alatt úgy helyezkedett, hogy ezeknek a kitermelése és feldolgozása is rajta keresztül történjen, így a bármikor újraélesíthető vámháború árnyékában az EU-nak olyan stratégiát kell kidolgoznia, amely rövid távon biztosítja a készleteket, és fokozatosan eléri, hogy egy ország se legyen képes önkényesen zsarolni az EU-t, valamilyen függősége miatt. Az Európai Bizottság ezért olyan tervvel állt elő, amely új beszállítókkal és a beszerzési rendszer kézbevételével kívánja megelőzni a sokszor napi működést is fenyegető készlethiányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×