Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Jóval nagyobb lehet a fűtésszámla

Az utóbbi években megszokottnál jóval hosszabb és hidegebb fűtési idény az idei, s ez mintegy 30 százalékkal növeli a háztartások kiadásait is – tudta meg a szakértőktől Magyar Nemzet.

A jelenlegi fűtési szezon a szokásosnál hamarabb indult: a hirtelen őszi lehűlés miatt a hivatalos idénykezdetnél két héttel korábban, október elején kellett tavaly begyújtani. A szokatlan hideg miatt az elmúlt napokban is kénytelenek voltak fűteni a családok, holott a főidény április közepén hivatalosan véget ért.

A téli időjárás is zordabb volt az előző években tapasztaltnál. Decemberben három, januárban pedig négy Celsius-fokkal volt hidegebb, mint egy évvel korábban. A plusz 15 Celsius-fok alatti egyfokos lehűlés országos szinten általában 5-6 százalékos energiafogyasztás-növekedést von maga után – vonható le a következtetés a korábbi tapasztalatok alapján. Így szakmai becslések szerint megközelítőleg 25-30 százalékkal kerül többe a 2017-es szezonban a fűtés a családoknak, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy

egy átlagos méretű, 53 négyzetméteres lakás éves távhődíja 170 ezer forint helyett valamivel több mint 220 ezer forint lesz.

A lap szerint a háztartásoknak nem kellene idén a tavalyinál többet fizetniük az energiáért, ha a kormányzat – a korábbi ígéreteit betartva – végrehajtotta volna az elmúlt években azt a rezsicsökkentést, amelyet a világpiaci árak zuhanása lehetővé tett. A szakmai számításokból kiderült, hogy a gáz, a távhő és az áram esetében a lakosság körében egyaránt 20-30 százalékos díjmérséklésre lett volna mód.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×