Infostart.hu
eur:
386.27
usd:
331.71
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Egyre kevesebb cég működik

2016-ban is csökkent a vállalkozások száma Magyarországon, de egyre több az új cégalapítás főleg a kereskedelemben és az építőiparban - mondta a Bisnode igazgatója, Keleti József.

Tavaly Magyarországon az előző évhez képest 5 százalékkal, 1300-zal több, összesen 26 313 új cég alakult, számuk azonban még elmarad a 2014-estől, amikor közel 30 ezer új céget alapítottak - közölte Bisnode Magyarország Kft. igazgatója.

Tavaly 2015-höz képest elsősorban az ipar, valamint a szolgáltató szektor népszerűsége nőtt, az első kategóriában csaknem ezerrel, utóbbinál pedig 850-nel több új céget regisztráltak. Az ipar esetében azonban a textiliparban, a papíriparban, a vegyiparban és a fafeldolgozásban, 25, 14, 10, illetve 3 százalékkal csökkent a 2016-ban induló vállalkozások száma. A szolgáltató szektorban újonnan alapított vállalkozások száma a közigazgatás és védelem terén 27, az oktatás esetében 6, míg az egészségügynél 3 százalékkal mérséklődött a tavaly.

A működő vállalkozások száma 2016-ban tovább csökkent, a visszaesés üteme 1,13 százalékra mérséklődött, ami 0,6 százalékpontos javulás a 2015-ben elért 1,74 százalékhoz képest.

A cégszám csökkenésének hátterében tavaly már egyértelműen a megszűnt társaságok továbbra is magas száma állt, míg a korábbi években az új cégek számának folyamatos visszaesése is fontos szerepet játszott a romló tendenciában. A cégmegszűnések száma 2016-ban közel 5,7 százalékkal csökkent, így a 2015-ben mért 52 ezer helyett, tavaly 49 ezer vállalkozást töröltek a cégjegyzékből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×