eur:
414.84
usd:
399.74
bux:
78665.14
2024. december 19. csütörtök Viola

Figyelem! Veszélyben a mobilok!

A mobileszközök sérülékenységre hívják fel a figyelmet és a biztonságos mobilhasználatot igyekeznek elősegíteni egy kampánnyal, amelyet egyszerre huszonöt államban, köztük Magyarországon indítottak.

Szongoth Richárd, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kiberbűnözés elleni osztályának vezetője elmondta: a kampányban felhívják a figyelmet a mobileszközöket érintő veszélyekre, kártevő programokra, zsarolóvírusokra, a nyilvános wifi-hálózatok veszélyeire. Ezek mellett a különböző mobilalkalmazások biztonságos telepítéséhez, a biztonságos mobilbankoláshoz is adnak tippeket - tette hozzá.

A rendőrség hétfőn közleményt is nyilvánosságra hozott minderről. Ebben kiemelték: az asztali számítógépeket és laptopokat érintő magas fokú "malware" fenyegetés mellett évről évre egyre több kártékony programot, alkalmazást készítenek kifejezetten mobileszközök megfertőzésére, ami az okostelefonok terjedésével párosulva igen komoly biztonsági kockázatot jelent. A kártékony programok esetenként a banki alkalmazásokhoz, az eszközökön végzett pénzügyi műveletekhez kapcsolódhatnak, de a külső forrásból elérhető játék- és alkalmazásletöltések is jelentős veszélyt jelentenek - hangsúlyozták.

Az Europol Kiberbűnözés Elleni Központ által összehangolt 2016-os operatív akciótervben huszonöt állam, köztük Magyarország vesz részt.

Az NNI kiberbűnözés elleni osztályának koordinációjával október utolsó hetében indított rendőrségi kampány részletei megtalálhatók a rendőrség honlapján és Twitter-csatornáján - mondta Szongoth Richárd.

Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) igazgatója hozzátette, hogy a mobileszközök sérülékenységeire, a fenyegetettségekre az NKI honlapján is rendszeresen figyelmeztetnek.

Felidézte, az uniós és a magyar kiberbiztonsági stratégia is kiemeli: az ország infrastruktúrájának védelme érdekében fontos az állami és a nem állami szervezetek közötti együttműködés. Emellett az állampolgárok biztonságtudatosságának erősítése érdekében is programokat kell indítani.

Bencsik Balázs kiemelte, hogy Magyarországon a különböző - állami és nem állami - cégek és társaságok örömmel álltak a kezdeményezésük mellé, amelynek célja, hogy felhívják az állampolgárok figyelmét a kibervédelem fontosságára, és erősítsék biztonságtudatosságukat.

Az NKI vezetője kitért arra is, hogy az Európai Unió idén rendezte meg negyedik alkalommal a kiberbiztonsági hónapot, amelyben az egyik legtöbb programot Magyarország szervezi, több mint húsz rendezvényt tart a hónapban. Elmondta, október elejei kétnapos konferenciájukon hetvenhat szervezettől több mint százötven szakember vitatta meg az aktuális kiberbiztonsági kérdéseket.

Szólt arról is, hogy idén októberben uniós szintű kiberbiztonsági gyakorlatot is tartottak, amelyen két nagy távközlési és egy kormányzati szolgáltató is részt vett. A gyakorlat nyomán kiderült, hogy Magyarországon sikerült kialakítani az állami és nem állami szektor közötti kommunikációt - értékelte Bencsik Balázs.

Címlapról ajánljuk
Hankó Balázs: brüsszeli helytartókat akarnak kinevezni a magyar egyetemek élére

Hankó Balázs: brüsszeli helytartókat akarnak kinevezni a magyar egyetemek élére

A külföldi és a hazai ösztöndíjak helyzetéről, a kollégiumi férőhelyek növelésének tervéről, ezen belül a Diákvárosról, továbbá a fiatalok életét könnyítő hitelekről és a kultúra finanszírozási rendszeréről is beszélt Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Csúnya pofont kaptak a tőzsdék - Mi történik ma?

Csúnya pofont kaptak a tőzsdék - Mi történik ma?

Tegnap este a Fed szigorú hangvételű kommentárjainak hatására jelentős dollárerősödést láthattunk, emellett pedig az amerikai tőzsdéket is megütötték. Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában pedig nagyobb mínuszban vannak a vezető indexek. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma különösen az amerikai munkanélküliségi kérelmek számának alakulása volt izgalmas: a segélykérelmek száma visszacsökkent, jelezve, hogy nincs nagy probléma  a munkaerőpiacon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×