Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Így lesznek 200 ezer forintos bérek a kiskereskedelemben

Mindeddig még nem történt szakmai egyeztetés a kiskereskedelmi szabályozás módosításáról - ezt Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára mondta az InfoRádióban. Közben a területet érintő súlyos munkaerőhiány kérdését is rendezni kellene.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője egy hétfői sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ősszel terjesztik be a kiskereskedelmet érintő új szabályozást. Kedden pedig az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta az InfoRádió kérdésére, hogy még nem történt egyeztetés.

„Az Országos Kereskedelmi Szövetség az árbevételt, a piac nagyságát tekintve a legnagyobb súlyú érdekképviselet a kereskedelmen belül. Eddig semmiféle egyeztetésre nem került sor, semmiféle információt nem kaptunk a tervezett szabályozásról. Természetesen a későbbiekben erre lehet lehetőség, de nyilván egy ilyen nagy ágazati szereplő véleményét célszerű lenne előzetesen kikérni” - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Miközben Vámos György szerint a tervezett intézkedések jelentős költségnövekedéssel járnának számos kisvállalkozást ellehetetlenítve, emellett a kereskedelem területe egy másik nagy problémájára, a munkaerőhiányra is megoldást kellene találni. Ennek egyik megoldása a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint a jelentős béremelés, ami munkaerőt vonzana.

A bruttó béreknek legalább a 200 ezer forintot el kellene érniük ahhoz, hogy itt munkavállaló legyen. Azt gondolom, hogy azoknál a vállalatoknál, ahol hasonló bérek vannak – például az iparban, vagy van egy-két kereskedelmi vállalat, ahol hasonló bérekkel van álláshirdetés –, akkor biztos, hogy jobban jönnek munkavállalók. Most 150-160 ezer forintos bruttó bérek vannak, és van, ahol ettől kevesebb. Ez nem vonzó a munkavállalók számára – közölte Bubenkó Csaba.

A szakszervezeti elnök szerint a német áruházláncok ugyan többet fizetnek alkalmazottaiknak, de a közel azonos alacsony bérszínvonal miatt általános probléma a munkaerőhiány.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×