eur:
393.61
usd:
368.69
bux:
65957.61
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

KSH: szeptemberben is 5 százalék felett növekedtek a keresetek

Szeptemberben 5,1 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,3 százalékos volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó és a nettó keresetek egyenlő mértékben emelkedtek éves összehasonlításban, mivel adóváltozás nem befolyásolta alakulásukat.

A szeptemberi keresetnövekedésre is hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék - közölte a KSH.

Mivel szeptemberben a fogyasztói árak 0,4 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbiaknál, a reálbérek még nagyobb mértékben emelkedtek:  5,5, illetve 5,7 százalékkal.

A vállalkozásoknál 4,2 százalékos volt a bruttó átlagkeresetek éves emelkedése, szintén a közfoglalkoztatottak nélkül számolva, 255 forintot tett ki szeptemberben. Ezen belül a rendszeres bérek 3,9, a prémiumok, jutalmak és más egyszeri juttatások növekedése 12,5 százalékos volt.

A költségvetési szektorban 8,2 százalékos volt bérnövekedés, szeptemberben így 259 ezer forint volt a havi bruttó átlagbér.

A pénzügyi biztosítási szektorban a legmagasabbak az átlagkeresetek

Idén január-szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 243 000 forint volt.

A pénzügyi biztosítási szektorban hagyományosan legmagasabbak az átlagkeresetek, szeptemberben 460 ezer forintot értek el, ez 2,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A mezőgazdaságban 6,3, az építőiparban 7,0 százalékkal nagyobb volt az átlagkereset, mint tavaly szeptemberben, ez 188, illetve 194 ezer forint bruttót jelentett. Az ipari átlagkereset 257 ezer forint volt, a kereskedelemben 224, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén csak 154 ezer forint volt a bruttó kereset az infokommunikációs szektorban viszont elérte a 432 ezer forintot.

A költségvetési szektoron belül a közigazgatás, védelem és társadalombiztosítás terén dolgozók keresete 280 ezer forint volt 12,0 százalékkal több,mint egy éve. 

Az egészségügyben 223, az oktatásban 263 ezer forint volt a szeptemberi átlagkereset, 3,0, illetve 6,8 százalékkal emelkedett tavaly szeptember óta.

A KSH friss adataiból kiderül, hogy a közfoglalkoztatottak száma szeptemberben megközelítette 208 ezret, ami  6 ezerrel, 2,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A teljes munkaidőre 78,8 ezer forintot kaptak, 1,2 százalékkal többet, mint tavaly.

A vállalkozásoknál 49 ezerrel, 2,6 százalékkal többen álltak alkalmazásban, mint tavaly szeptemberben.

Idén az első kilenc hónapban a kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 3,9 százalékkal emelkedtek. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 4,0, ezen belül a vállalkozásoknál 3,7, a költségvetés területén 4,6, a nonprofit szervezeteknél pedig 3,3 százalékkal nőttek a keresetek. A fogyasztói árak 0,3 százalékos mérséklődése mellett a reálkereset 4,2 százalékkal emelkedett.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Lefordult a magyar tőzsde

Lefordult a magyar tőzsde

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×