"Esetleg az első reakciónk az lehet, hogy micsoda gonosz, a multi, de ne felejtsük el, hogy ez a cég azt követően tudta kivinni ezt a mennyiségű pénzt, 63 millió euróról beszélünk - 20 milliárd forint körüli összegről -, hogy ezt követően egy nagyon-nagyon jelentős beruházást hajtott végre. Az akkor 800 millió euró volt, akkori árfolyamon 200 milliárd forint körüli összeg."
Diószegi József hangsúlyozta, hogy a győri Audi és az esztergomi Suzuki mellett a kecskeméti Mercedes is folyamatosan hajt végre újabb beruházásokat, tehát nem riasztó jel, hogy a cég most kivitte tavalyi osztalékát.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is hasonlóan látta
"Nem kell ezt sajnálni, reményeink szerint ennek az osztaléknak egy jelentős része majd újra befektetésre kerül Magyarországon."
Az említett három autógyár egyébként csaknem 20 ezer főt foglalkoztat hazánkban, ám a teljes iparág a beszállítókkal együtt már több mint 130 ezer embert.
Hanganyag: Sigmond Árpád






