Infostart.hu
eur:
386.44
usd:
331.6
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Nem az OTP veheti meg a nagy szlovén bankot

Szlovéniában egy amerikai befektetési társaság vásárolhatja meg az ország második legnagyobb, állami tulajdonban lévő bankját, amelynek a megszerzéséért az OTP is versenybe szállt.

A Delo című szlovén napilap a bankhoz közel álló, név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva azt írta pénteken, hogy a Nova Kreditna Banka Maribort (NKBM) mintegy 200 millió euróért veszi meg az amerikai Apollo befektetési társaság.

Az OTP Nyrt. valamivel kevesebb mint 130 millió eurót ajánlott a szlovén bankért.

Az NKBM egyike volt annak a 15 állami cégnek, amit a kormány még 2013-ban eladásra jelölt ki. Eddig három vállalatot értékesítettek.

Az NKBM 2013 decemberében 870 millió euró tőkeinjekciót kapott az államtól. Az állam akkor összesen 3,3 milliárd euróval tőkésített fel öt bankot, hogy elkerüljék az összeomlást a rossz hitelek miatt. Az euróövezeti Szlovénia bankrendszerének szanálását az EU bizottságának jóváhagyásával hajtották végre.

Szlovéniában a bankszektor mintegy 60 százalékát az állam ellenőrzi.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×