Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Több mint ötödével csökkent a McDonald's nyeresége

Több mint ötödével csökkent a McDonald's gyorsétteremlánc nyeresége tavaly az utolsó negyedévben, éves összehasonlításban.

A pénteken nyilvánosságra hozott adatok szerint az amerikai cég a negyedéves profitja 1,1 milliárd dollár volt, míg egy évvel korábban 1,4 milliárd dollárt tett ki.

A világszerte több mint 36 ezer étteremmel rendelkező lánc árbevétele 7,3 százalékkal, 6,57 milliárd dollárra csökkent 2014 utolsó negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők ennél valamivel nagyobb, 6,68 milliárd dolláros csökkenést vártak.

"2014-ben sok kihívással kellett szembenéznie a McDonald's-nak világszerte. 2015-ben minden erőnket az eladások növelésére, a piaci részesedés és látogatószám visszaszerzésére fordítjuk"- idézi a vállalat közleménye Don Thompsont, a McDonald's vezérigazgatóját.

Az értékesítés visszaesésének okát az Egyesült Államokban elsősorban a változó fogyasztói szokásokkal magyarázza a cég. Az amerikai étterem-látogatók, elsősorban a fiatalok elkezdték előnyben részesíteni az egyszerűbb menüket, a jobb minőségű hozzávalókat és a testre szabható összeállításokat.

Az ázsiai, csendes-óceáni, közel-keleti és afrikai piacokon 4,8 százalékkal csökkent a McDonald's árbevétele, elsősorban a júliusban kitört élelmiszerügyi botrány miatt. Akkor azzal vádolták meg a cég egyik beszállítóját, hogy lejárt szavatosságú húskészítményekkel látta el az éttermeket.

Az európai értékesítések 1,1 százalékkal estek vissza 2014 utolsó negyedévében, egyebek mellett az oroszországi fogyasztóvédelmi ellenőrzések és étterembezárások során megrendült vásárlói bizalom miatt, amit sokan az amerikai gazdasági szankciókra adott válasznak tartanak.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×