Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Felfüggeszti a lakossági hitelezést a MagNet Bank

A MagNet Bank felfüggeszti a magánszemélyek által igényelhető hitelek befogadását. Honlapjukon azt írják, hogy a közeljövőben felülvizsgálják és átalakítják a magánszemélyek számára elérhető hiteleket. Az új lakossági hitellehetőségek várhatóan 2015 év elején lesznek elérhetőek.

A hitelezés leállítása érinti mind a piaci kamatozású, mind pedig az állami kamattámogatott hiteleket, valamint a bankszámlához igényelhető folyószámla hitelkeretet, illetve a betét fedezete mellett nyújtott hitelt is - írja az Origó.

Azokat nem érinti a változás, akiknek fennálló hitele van a banknál, törlesztőrészleteket továbbra is fizetni kell. A hitelezés felfüggesztése az újonnan felvett hitelekre vonatkozik - áll a bank honlapján olvasható közleményben.

Mint írják, a bank célja, hogy a jövőben is olyan hitellehetőségeket kínáljanak, amelyek a 2015. év elején megújuló fogyasztóvédelmi előírások maximális betartása mellett is egyszerű, és könnyen elérhető finanszírozási megoldást biztosítanak hitelt felvenni kívánó ügyfeleinknek. Az új lakossági hitellehetőségek várhatóan 2015 első felében lesznek elérhetőek.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×