Infostart.hu
eur:
381.05
usd:
322.31
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs

Átadták a Csóványosi kilátót a Börzsöny legmagasabb pontján

Átadták a Csóványosi kilátót a Börzsöny és Nógrád megye legmagasabb pontján csütörtökön, a 938 méteren álló kilátót az Ipoly Erdő Zrt. turisztikai beruházásával, az 1978-ban épült geodéziai mérőtorony átalakításával hozták létre.

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója az erdei ünnepségen elmondta: az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) támogatásával valósította meg a társaság a Nyugattól keletig a nógrádi erdőkben című programot, amely három helyszínt érintett: látogatóközpontot létesítettek Katalinpusztán, bővítették a Somoskői Vadaspark szolgáltatásait és megépítették Diósjenőn a Csóványosi kilátót.

A program összköltsége 505 millió forint volt, ebből 366 millió az uniós támogatás - tette hozzá.

A vezérigazgató ismertette: a geodéziai mérőtornyot most már kilátóként is igénybe vehetik a turisták.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal kezelésében, az Országos Kék turistajelzés vonalán lévő geodéziai mérőtorony négy oszlopon áll, 22,6 méter magas. A munkák során egyebek mellett acél tartóvázzal szilárdították meg a tornyot és vörösfenyővel borították a kilátót.

A kilátó tetejére 133 lépcső visz fel, a béri andezitoszlopoktól Pilismaróton át a Nagybörzsönyig élvezhető a panoráma, jó időben a Magas-Tátra legmagasabb részeit is lehet látni a diósjenői - Pest megye közvetlen közelségében lévő - kilátóból.

A rendezvényen Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány és az Ipoly Erdő Zrt. is arra törekszik, hogy minél jobb feltételeket alakítsanak ki az eredi turizmushoz.

Hamarosan átadják a katalinpusztai kirándulóközpont bővítését és a somoskői látogatóközpontot is - mondta, hozzátéve: a börzsönyi látnivalók sorába illeszkedik majd a diósjenői Sváb kastély helyreállított parkja, valamint a kútbereki turistaház is.

Harrach Péter országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezetője kiemelte: fejlődnek a szálláshelyek és a szolgáltatások is, növelve az idegenforgalmat, ez pedig javítja a börzsönyi települések lakosságának megélhetési lehetőségeit.

Az eseményen Balla Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő köszönetet mondott az Ipoly Erdőnek a beruházásért, mondván, ezek a létesítmények nem csak a turizmust, de a természet szeretetére, védelmére való nevelést is szolgálják.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×