Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Jó erőben van az agrárium

A magyar mezőgazdaság "jó erőben van", amit az is mutat, hogy az ágazat szereplőinek mintegy 500 milliárd forintot kitevő bankbetét-állománya van, az ágazat állapota összességében pozitívan értékelhető - mondta kedden az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója.

Kapronczai István az AKI fennállásának 60 évfordulója alkalmából rendezett tanácskozás előtt beszélt arról, hogy - részben az árhatások, részben az uniós támogatások miatt - az elmúlt három évben a magyar agrárgazdaság támogatottsági szintje utolérte a korábbi EU-tagokét, és így olyan mértékű forrás halmozódott fel a magyar mezőgazdaságban, ami megalapozhatja az ágazat későbbi fejlődését. Olyan támogatás- és gazdaságpolitikai környezetet kell teremteni, hogy az ágazatban meglévő pénzek megmozduljanak a fejlesztés érdekében - mondta.

Hozzátette, hogy egyes ágazatok versenyképessége még elmarad a legfejlettebbektől, ezek teljesítményét a már nagyon jól teljesítő felső 10 százalékhoz kellene folyamatosan közelíteni.

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a hatvan éves Agrárgazdasági Kutató Intézet tiszteletére rendezett tanácskozás részvevőit köszöntő beszédében azt emelte ki, hogy az intézet szakmai támogatása nélkül a szaktárca nem tudta volna meghozni az elmúlt évek fontos döntéseit, például az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformjával kapcsolatban sem.

A kutatók segítsége nélkül nehéz lett volna meghatározni például a termeléshez kapcsolt támogatások szintjét, de az egyes ágazatok abszorpciós képességének felmérése is fontos volt az átmeneti nemzeti támogatások kialakításához - mondta.

Hozzáfűzte: az AKI nemcsak az agrárgazdaságért felelős államtitkárság munkáját segíti, de szakmai információkkal kiszolgálja a minisztérium valamennyi államtitkárságát. Ez a tevékenység az AKI-t az agrártárca legfontosabb ökonómiai kutató bázisává, funkcióját tekintve pedig a minisztérium kiemelt háttérintézményévé tette.

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az intézet minisztériumi megrendelésre készített minden tanulmánya a szakmához lojálisan, egyértelműen gazdasági oldalról közelítette meg a vizsgált területet. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a minisztérium és az Agrárgazdasági Kutató Intézet közötti szinergia és jó együttműködés a jövőben is fennmarad, az egymás iránt tanúsított kölcsönös tisztelet és elismerés tovább erősíti a szakmai munka minőségét, a magyar mezőgazdaság szolgálatában.

Kapronczai István, az AKI főigazgatója - Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szavait idézve - beszédében emlékeztetett , hogy az Agrárgazdasági Kutató Intézet képes volt alkalmazkodni a jelentős politikai, társadalmi és gazdasági változásokhoz. Hangsúlyozta az intézetben dolgozók felelősek azért, hogy az AKI kutatatási eredményei az adófizetők hasznára "pénzre válthatók legyenek".

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×