Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elkezdődött a Mol nemzetközi gyakornoki programja

Hivatalosan is elkezdődött szerdán a friss-diplomásoknak szóló Growww, a Mol Csoport nemzetközi gyakornoki programja. A pozsonyi kétnapos rendezvényen nemzetközi előadók és a magyar olajipari vállalat felsővezetői mutatták be a társaságot és az iparágat, illetve ismertették trendeket.

Zdravka Demeter Bubalo, a csoport emberi erőforrás igazgatója az MTI kérdésére elmondta: már 1350 Growww-s munkatársat alkalmaz a Mol, akik különböző projekteken dolgoznak. Hozzátette, az idén a felvett gyakornokok több mint 30 százaléka a magyar jelentkezők közül került ki.

Kifejtette: a tapasztalatok szerint a program résztvevőinek 80 százaléka tovább folytatta munkáját az adott pozícióban, 90 százaléka ma is a csoport alkalmazottja. Az idén 11 országban, 250 tehetséges fiatal kapott lehetőséget a csoport 25 vállalatánál, mérnöki, üzleti, IT, természet- és társadalomtudományi területen.

Az HR igazgató felhívta a figyelmet, hogy egyre nagyobb a képzett munkaerőhiány az olajiparban, amit kezelni kell.

A vállalatcsoport az eddigi projektek mellett szerdán meghirdette újabb, a geológusokra, illetve a földtani és olajipari mérnökökre specializálódott Uppp elnevezésű tehetségtoborzó és -fejlesztő programját. A diákok 14 ország kiválasztott egyetemeiről jelentkezhetnek az Egyesült Királyságtól Közép-Európán át a Közel-Keletig. Az online szimulációs vetélkedőt követően az első három csapat tagjai összesen 6 millió forintot nyernek és lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek a 18 hónapos tehetségfejlesztő-programban.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×