Infostart.hu
eur:
362.77
usd:
313.23
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Az új berlini repülőtér késve és drágábban készül

Az idén júliusban elindul a próbaüzem az új berlini nemzetközi repülőtéren, amelynek üzembe helyezését már többször elhalasztották.

A beruházást irányító állami társaság pénteki bejelentése szerint július 1-jétől naponta néhány járatot indítanak és fogadnak majd a berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtéren (BER). Azt egyelőre nem tudni, hogy a légikikötő mikor kezd teljes kapacitással üzemelni.

Tavaly minden korábbinál több utas fordult meg a jelenleg működő két berlini nemzetközi repülőtéren, a Schönefelden és Tegelen. A reptereket üzemeltető társaság pénteken közölt adatai szerint 2013-ban 26,3 millió volt az utasok száma, ami 4,2 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Berlinben a város gyorsan növekvő turisztikai népszerűsége miatt sürgős a repülőtéri kapacitás bővítése. A személyforgalom 2005 óta megduplázódott, csak tavaly egymillióval nőtt. A repülőterek súlyosan túlterheltek, Tegelen például tavaly 19,6 milliós utasforgalmat bonyolítottak le, pedig a hetvenes években épült légikikötőt évi 8 millió utas fogadására tervezték.

A Willy Brandt-repülőteret 2006-ban kezdték építeni, a forgalom megindítását pedig eredetileg 2011 novemberére tervezték. A késedelmet elsősorban az okozza, hogy újra kellett tervezni és át kell építeni az automatikus tűzvédelmi berendezést a hatszintes, 280 ezer négyzetméteres terminálon. A tervezési és kivitelezési gondok miatt a költségek 4,5 milliárd euróra emelkedtek az első költségvetésben szereplő 2,4 milliárd euróról.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×