Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd

Czomba: 750 ezer embert érinthet a béregyezség

Jövőre 3,6 százalékkal nő a minimálbér és 3 és fél százalékkal a garantált bérminimum, valamint az éves bérajánlás mértéke is ennyi - közölte a nemzetgazdasági tárca államtitkára, miután megegyeztek a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány képviselői. Czomba Sándor az InfoRádiónak elmondta: reméli, hogy a bérek emelése mellett továbbra is folytatódik a munkahelyteremtés Magyarországon.

"Sikerült a versenyszféra és a kormány konzultációs fórumán egységes álláspontot kialakítani a minimálbér és a garantált bérminimum tekintetében" - hangsúlyozta Czomba Sándor. Emlékeztetett arra, hogy a mindenkori kormány joga rendeletben kihirdetni a minimálbért és a garantált bérminimumot. Arra törekedtek, hogy ez konszenzusos alapon történjen meg.

"A minimálbér tekintetében 101 500 forintban , a garantált bérminimum tekintetében pedig 118 ezer forintban állapodtunk meg. Ez százalékosan a minimálbérnél 3,6, a garantált bérminimumnál pedig 3,5 százalékos növekedést jelent az idei évhez képest" - tudatta az államtitkár. Hozzátette: a bérajánlást illetően pedig 3,5 százalékos emelést javasolnak.

Megjegyezte: nyilván vannak olyan ágazatok, amelyek viszonylag nagy létszámban foglalkoztatnak dolgozókat a minimálbér körül, számukra esetlegesen problémát jelenthet az emelés. Ám abból a tízmilliárd forintos segítségből, amelyet tavaly bérkompenzáció címén a leghátrányosabbnak tartott 11 ágazatba beállítottak, ténylegesen mintegy 2 milliárd forint fogyott el.

Az államtitkár hangsúlyozta: még kormánydöntés kell ahhoz, hogy a megállapodás számait a valóságba átültessék. Azt is jelezte: ma az országban - a verseny- és a közszférában együttesen - 720-750 ezer embert foglalkoztatnak minimálbéren vagy garantált béren.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×