Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd

Áder János: a magyar cégek számára komoly lehetőségek vannak Kuvaitban

A magyarországi cégek számára komoly lehetőségek vannak Kuvaitban, ahol 125 milliárd dollárt különítettek el a nemzeti fejlesztési tervre. A magyar Eximbank és a kuvaiti Gulf Bank közösen segítheti a vállalatok piacra jutását - mondta hétfőn Áder János köztársasági elnök újságíróknak, miután Kuvait vezetőivel tárgyalt.

Az államfő Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir asz-Szabáh emír meghívására tesz látogatást Kuvaitvárosban, ahol találkozott Marzúk al-Ganímmal, a nemzetgyűlés elnökével és Szabáh al-Hálid al-Hamad asz-Szabáh sejkkel, külügyminiszterrel, miniszterelnök-helyettessel, illetve a kormány több tagjával. Az emír nevében Navaf el-Ahmad el-Dzsábir asz-Szabáh trónörökös fogadta az államfőt, az emír ugyanis egy reggeli baleset következtében nem tudott részt venni a tárgyalásokon.

Áder János ismertetése szerint Kuvait komoly stratégiai döntéseket hozott, amelyek legfontosabb eleme, hogy nem kíván csupán az olajjövedelmeire hagyatkozni, amikor a jövőjéről gondolkodik, hanem már az azt követő időszakra is szeretne felkészülni. Ezért elfogadtak egy nemzeti fejlesztési tervet, amelynek megvalósítására 125 milliárd dollárt szánnak.

Áder János szerint Magyarország számára lehetőség, hogy ebbe a fejlesztési tervbe akár csak egy-egy részfeladat erejéig, de bekapcsolódjon.

Kuvait szűkölködik ivóvízben, emiatt szüksége van arra, hogy a legmodernebb technikákkal juthasson hozzá az édesvízhez és tisztíthassa a szennyvizet. Áder János azt javasolta, hogy vizsgálják meg, mi az, amit Magyarország technológiai fejlődéséből hasznosítani tudnának a kuvaiti szakemberek.

Beszámolt arról, hogy aláírtak egy oktatási megállapodást, amelynek köszönhetően még több kuvaiti diák tanulhat a magyar felsőoktatási intézményekben. Tárgyaltak még turisztikai és egészségügyi együttműködésről.

"Én jó szívvel tudtam ajánlani a magyar gyógyturizmust, a balneológiát" - fogalmazott.

Áder János tájékoztatása szerint a magyar Eximbank és a kuvaiti Gulf Bank olyan hitelkeretet hozhat létre, amelyek mindkét országban kis- és középvállalkozásokat segítenek a piacra jutásban. Magyar építőipari vállalkozások bekapcsolódhatnak a kuvaiti lakásépítési programba, amelynek során 100 ezer lakást akarnak megépíteni. A Magyar Fejlesztési Bank és egy kuvaiti vállalkozásfejlesztési intézet pedig a nagyberuházásokat közösen finanszírozná - tette hozzá.

Az MTI kérdésére az államfő elmondta, hogy egy magyar vállalkozói csoport februárra felépít egy olyan könnyűszerkezetes mintaházat, amelyet referenciának szán: gyorsan felépíthető, az itteni környezeti viszonyoknak megfelel és gazdaságosan működtethető. Ezt mindenki megnézheti, és a kuvaiti építésügyi miniszter eldöntheti, hogy ad-e megrendelést ilyen típusú házakra a magyar vállalkozóknak.

Szólt arról is, hogy az utóbbi években egyre erősödő mezőgazdasági együttműködést szeretnék tovább bővíteni. Jövő tavasszal magyar mezőgazdasági árubemutatót tartják Kuvaitban, s ezen várhatóan mindkét nagy kuvaiti áruházlánc részt vesz. Ez is megkönnyíti a magyar termékek piacra jutását. A kuvaiti mezőgazdasági miniszter a közeljövőben Magyarországra látogat, hogy az együttműködési lehetőségekről tárgyaljon.

Komoly támogatókra és barátokra találtunk Kuvaitban - fogalmazott Áder János, aki emlékeztetett, hogy a kuvaiti-iraki háborút követő helyreállításban magyar mérnökök is részt vettek. Hozzátette, hogy nem volt olyan megbeszélése, amelyen ezt ne köszönték volna meg.

Áder János kiemelte azt is, hogy magyar szakemberek segítségével sikerült eloltani az iraki csapatok által felgyújtott olajkutakat, amelyeket egyébként amerikaiak, németek, franciák nem tudtak eloltani. A magyar tűzoltóknak a Big Wind nevű magyar technikai találmány - egy T34-es harckocsira szerelt MIG-21-es turbina - segítségével sikerült eloltaniuk a legutolsó olajtüzeket.

Áder János a délután folyamán kulturális programokon vesz részt, egyebek között megtekinti a Szabáh-család gyűjteményét és a Nagymecsetet, majd a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett magyar est vendége lesz.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×