Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
315.13
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Varga: "a nemzeti érdekek erősebb képviseletére van felhatalmazásunk"

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel közölt interjút keddi számában "A nemzeti érdekek erősebb képviseletére van felhatalmazásunk" címmel.

A lap összefoglalója szerint a miniszter a védelmébe vette, hogy a nemzeti konzervatív kormány beavatkozik a magángazdaság folyamataiba. Azt mondta, az államosítás nem visszalépés a tervgazdaságba, hanem korrekció.

Varga Mihály az interjúban humanitárius katasztrófának nevezte a devizahitelezésből fakadó gondokat. Hangsúlyozta: a szerződések megkötése óta keletkezett terheket egyharmad-egyharmad arányban kell viselniük az adósoknak, a bankoknak és az államnak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjával kapcsolatban kiemelte: a válság újszerű válaszokat követel. Hozzátette: "szükségesnek tartom, hogy az MNB intézkedései szabályozottan és ellenőrzötten menjenek végbe".

Arra a kérdésre, hogy miért esett vissza Magyarország versenyképessége régiós összevetésben, a miniszter azt mondta, hogy nyolc évig rossz irányba haladtak a folyamatok, és meglepő lett volna, ha sikerül három év alatt visszatalálni a helyes útra. "A felgyülemlett problémákat nem lehet egy kormányzati ciklus alatt megoldani" - mondta Varga Mihály, hozzátéve, hogy a kormány megtett mindent, amit három év alatt tenni lehetett.

Az eredmények között említette, hogy a GDP-arányos államadósság 85,3 százalékról a 80 százalék körüli szintre csökkent, az államháztartási hiány pedig évek óta 3 százalék alatt van. Az Európai Bizottság megszüntette a túlzott mértékű hiány miatt indított eljárást, és az államadósság 2015-ig csökkenő pályán marad - mondta a miniszter. Versenyelőnyként értékelte a politikai stabilitást és a kétharmados parlamenti többség biztosította cselekvőképességet is.

Arra a kérdésre, hogy a kormány mit tesz a külföldi befektetők bizalmának visszaszerzéséért, elmondta, hogy valóban vannak példák a bizalom megrendülésére, de azt is látni kell, hogy a német autóipar több beruházást hajtott végre Magyarországon, mint Kínában, és csak az utóbbi két hónapban 6-7 új beruházást és kapacitásbővítést jelentettek be nagy külföldi cégek.

Arra a kérdésre, hogy korrekt eljárás-e sikerként elkönyvelni a külföldön dolgozók és a közmunkások számának emelkedését, kifejtette, hogy 2010 óta 230 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, így az évi 100 ezer új munkahely megteremtése reális célkitűzés. A kivándorlással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a külföldön dolgozók tavaly 1,7 milliárd eurót utaltak haza.

Arra a felvetésre, hogy a stratégiai ágazatokban végrehajtott államosítások visszatérést jelentenek a tervgazdaságba, Varga Mihály a hamburgi áramhálózat államosításának példáját említette, és hangsúlyozta, hogy a német nagyvárosban és máshol is hasonló folyamatok zajlanak bizonyos szolgáltatások esetében.

Az 1947-es államosításokkal ellentétben a folyamat az önkéntességen alapul - tette hozzá. Az államosítások okáról szólva elmondta, hogy a budapesti vízellátás privatizációja után a szolgáltató adósságállománya nőtt, a szolgáltatás ára pedig gyorsan emelkedett, színvonala csökkent. Az ilyen esetek indokolják az állami közbelépést, és azt, hogy bizonyos szolgáltatásokat nem engednek át a privát haszonszerzésnek - mondta Varga Mihály.

Arra a felvetésre, hogy a kormány az utóbbi években többször összeütközésbe került az Európai Bizottsággal, pedig Magyarország a legnagyobb haszonélvezője az uniós támogatásoknak, Varga Mihály kifejtette: a magyar kormány arra kapott mandátumot a választóktól, hogy erőteljesebben képviselje a nemzeti érdekeket, így a kormány minden esetben a nemzeti szuverenitás fontossága mellett áll ki. Ezzel azonban a magyar kormány nincs egyedül az EU-ban, azt pedig, hogy "helyesen cselekedtünk-e, majd megmutatják a tavaszi választások" - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×