Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Újabb milliárdok telephely-fejlesztésre

Az Észak-alföldi régióban újabb 73 telephely kap közel 4,8 milliárd forint támogatást, ezzel már összesen 421 vállalkozás jut 23 milliárd forint értékű uniós forráshoz - közölte Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) igazgatója kedden az MTI-vel.

A pályázati kiírás célja a kis- és középvállalkozások - kkv-k - tevékenységének, versenyképességének erősítése, tőkeellátottságának növelése, és ezáltal a régió foglalkoztatottsági szintjének növelése - tette hozzá Mező Ferenc.

A konstrukció a kkv-k működési helyszínéül szolgáló telephelyek modernizációját és bővítését, új telephelyek kialakítását, a telephelyek kihasználtságának növelését kívánja elősegíteni - magyarázta az igazgató.

Mező Ferenc tájékoztatása szerint az Észak-alföldi régióban eddig közel 19 milliárd forinttal járult hozzá a vállalkozások támogatásához az európai unió és a magyar állam. Ebből az összegből már 348 vállalkozás tudta fejleszteni telephelyét.

A kormány célja, hogy a lehető legtöbb vállalkozást tudja segíteni, támogatni, ezzel is hozzájárulva a gazdaság fellendítéséhez, megerősítéséhez. A mostani döntéssel 73 új telephely kap közel 5 milliárd forint támogatást. Az eddigi uniós támogatások felhasználásával az Észak-alföldi régióban a magyar vállalkozások kétezer új munkahelyet teremtettek - sorolta az ÉARFÜ igazgatója.

Mező Ferenc hozzátette: a 2007-2013 közötti időszakban a régióban a gazdaságfejlesztési kiírásokra - amely a kkv-k támogatása mellett tartalmazza az ipari területek fejlesztését is -, összesen 1080 pályázat érkezett, 87,5 milliárd forint támogatási igénnyel.

A támogatási szerződést 570 pályázat esetében megkötötték, 47,3 milliárd forint értékben - mondta Mező Ferenc, megjegyezve: a rendelkezésre álló keretre kétszer annyi pályázat érkezett, mint amennyit támogatni lehetett. Ez megerősíti a kormányzat következő pályázati ciklusra (2014-2020) meghatározott szándékát, miszerint a pályázható uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×