Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Egy nő vezeti majd a világ leghatalmasabb jegybankját

Két nagy esemény előtt áll az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékrendszer (Federal Reserve System, Fed): december 23-án ünnepli fennállásának 100. évfordulóját, és alig több mint egy hónappal később várhatóan hivatalba lép az intézmény első női elnöke Janet Yellen személyében.

Barack Obama elnök szerdán a közgazdaságtudomány Yale egyetemen végzett 67 éves doktorát jelölte a második négyéves mandátuma lejártával január 31-én távozó Ben Bernanke utódjának.

Janet Yellent a "galambok" közé sorolják, vagyis azok közé a jegybankárok közé, akik szerint az infláció átmenetileg a bűvös 2 százalékos plafon fölé kúszhat, ha ez az ára még több munkahely teremtésének. "A munkanélküliség csökkentését kell a középpontba állítani" - jelentette ki tavaly egy nyilvános fórumon az egyébként visszahúzódó, egyesek szerint "Bernanke árnyékából" ritkán kilépő Yellen.

Az ősz, rövid hajú asszony nem az első számú jelöltje volt a demokrata párti elnöknek. Obama a Harvardon tanító volt pénzügyminisztert, a "héja" Larry Summerst akarta megtenni Fed-elnöknek, de a Demokrata Párton belül olyan nagy volt az ellenállás Summersszel szemben, hogy nem volt biztos, hogy a szenátusban elegendő támogató voksot kap-e. Summers végül szeptember közepén visszalépett a jelöltségtől.

Janet Yellennek sem ismeretlen a Harvard katedrája, innen érkezett a Fedbe 1977-ben három évre. Itt találkozott jelenlegi férjével, George Akerloffal, a 2001-es közgazdasági Nobel-díj kitüntetettjével. A házaspárnak egy felnőtt fia van, aki az angliai Warwick egyetemen tanít közgazdaságtant.

1994-ben Yellen visszatért a jegybanki munkához, majd a Fehér Ház lett a munkahelye; 1997-től két éven át Bill Clinton akkori elnök gazdasági főtanácsadója volt.

2004-től a San Franciscói Fed elnökeként Kalifornia, Nevada és Arizona államokért felelt. 2010 óta a Fed alelnöke.

A világ leghatalmasabb jegybanki intézményének elnökeként nehéz feladata lesz: úgy kell levezényelnie középtávon az alacsonykamat-politikával való szakítást, hogy közben ne torpanjon meg a konjunktúra. A pénzpiacok fellélegezhetnek: egy "galamb" a Fed élén valószínűleg kíméletesen fogja adagolni a keserű pirulát: lassan vet véget az olcsó pénz korszakának.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×