Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.75
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Londoni elemzők javítják magyar befektetési ajánlásukat

Javította a magyar befektetések súlyozására adott ajánlását kedden a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva az átértékelést, hogy a térségbeli gazdaságokhoz mérve is javultak a magyar gazdaság növekedési mutatói, és a magyar jegybank monetáris politikája kiszámítható maradt.

A cég londoni elemzőinek megítélése szerint mindez várhatóan lehetővé teszi, hogy Magyarország akár már a jövő hónapban kikerüljön az EU túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól.

A JP Morgan londoni befektetési és elemző részlege kedden közölte, hogy az általa vezetett globális felzárkózó piaci kötvényindex (EMBIG) modellportfoliójának átegyensúlyozása keretében felülsúlyozásra módosította a magyar befektetésekre szóló ajánlását az eddig érvényben volt piaci súlyozás helyett.

Ehhez fűzött elemzésükben a ház közgazdászai kiemelték, hogy az idei első negyedévben a közép-európai gazdaságok közül Magyarországon volt a legerőteljesebb a szekvenciális összevetésű GDP-növekedés, köszönhetően részben az autóipari beruházásokból eredő felhajtóerőnek, amelynek révén a magyarországi ipari termelés túlteljesítő volt a térségben.

A JP Morgan közgazdászai szerint mindez kedvező hatást gyakorolhat a forintárfolyamra, mivel sok befektető eddig elsősorban éppen a gyenge növekedési teljesítményre tekintettel tartotta portfolióiban alulsúlyozott pozícióban a forinteszközöket.

Az erőteljesebb gazdasági növekedés valószínűleg enyhíti a hivatalos államháztartási célok teljesíthetőségével és a magyar adósságdinamikával kapcsolatos aggodalmakat is. Annak az esélye, hogy az idei magyar GDP-növekedés meghaladhatja az EU becslésében szereplő 0,2 százalékos ütemet, valamint az elmúlt időszakban bejelentett költségvetési kiigazító lépések együtt már növelhetik a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás idei megszüntetésének esélyét, akár már júniusban, akár ősszel - vélekedtek keddi elemzésükben a JP Morgan londoni elemzői.

Hasonló következtetésekre jutottak más nagy londoni házak szakértői is.

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza befektetők számára kedden összeállított átfogó helyzetértékelésében annak a véleményének adott hangot, hogy a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetése kínálhatja az utat "a legkisebb ellenállás felé", tekintettel arra, hogy ellenkező esetre a magyar kormány a szektoradók és a pénzügyi tranzakciós illeték további emelését helyezte kilátásba, és ez ismét "ütközőpályára állítaná" Magyarországot az EU-val és a nagy üzleti vállalkozásokkal.

A szakértő megjegyezte, hogy az EU-n belül "a vélemények súlypontja" egyébként is éppen most helyeződik át az államháztartási szigorról az anticiklikus költségvetési politika kiterjedtebb alkalmazása felé.

Mindezt egybevetve, "nettó mérleget vonva arra a véleményre hajlunk", hogy az Európai Bizottság végül a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése mellett foglal állást Magyarország esetében - áll a Standard Bank vezető londoni közgazdászának keddi elemzésében.

A JP Morgan londoni elemzői a magyar súlyozási ajánlás javításához fűzött keddi értékelésükben megerősítették azt a már korábban is hangoztatott véleményüket, hogy látszik lehetőség az eddiginél kevésbé negatív megítélés kialakítására a hitelminősítők részéről Magyarországgal szemben. A magyar adósosztályzatok javításáról valószínűleg korai lenne még beszélni, de javultak annak az esélyei, hogy legalább az egyik hitelminősítő az idén leveszi a magyar adósbesorolására érvényben tartott negatív kilátást - vélekedtek keddi értékelésükben a JP Morgan londoni közgazdászai.

A nagy nemzetközi hitelminősítők közül a Standard & Poor's márciusban rontotta leminősítés lehetőségére utaló negatívra az addigi stabilról a magyar szuverén adósosztályzat kilátását, és a Moody's Investors Service is negatív kilátással tartja nyilván a magyar államadósságra érvényes besorolását.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×