Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Fidesz: az Eurostat-jelentés visszaigazolás a kormánynak

A Fidesz szóvivője szerint az energiaárakról közzétett Eurostat-jelentés visszaigazolja a magyar kormány intézkedéseinek helyességét.

A 2010-es kormányváltás óta megtett lépések komoly szociális biztonságot jelentettek a családoknak, de az embereknek mindennél nagyobb szükségük volt a rezsicsökkentés elindítására is, mert "a Gyurcsány-Bajnai-kormányok szélsőséges gazdaságpolitikájának köszönhetően olyan teher nyomta már a magyar családok vállát, amely elviselhetetlen volt" - értékelte Zsigó Róbert keddi budapesti sajtótájékoztatóján az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közölt adatait.

Az EU-tagállamok energiaárainak változásáról szóló jelentés 2012 második félévét hasonlítja össze az azt megelőző év hasonló időszakával, kimutatva, hogy az unióban a lakossági földgáz ára átlagosan 10 százalékkal, az áram ára pedig mintegy 7 százalékkal emelkedett a tavalyi második félévben - részletezte a szóvivő.

Rámutatott, hogy a dokumentum még a magyarországi rezsicsökkentés előtt készült, de visszaigazolja a kabinet korábbi intézkedéseit is - így az ármoratóriumot és a központi ármegállapítást -, hiszen Magyarország azon három ország egyike, ahol csökkent az áram ára, és a gázdíjakban is az uniós átlag alatt maradtunk.

Zsigó Róbert felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a jelentés szerint Magyarország még mindig az öt legdrágább ország között van a lakosság vásárlóerejét és a rezsiköltségeket összehasonlítva. Ezért nagyon fontos a rezsicsökkentés - hangsúlyozta.

A Fidesz szóvivője egyúttal érthetetlennek nevezte, hogy a baloldal hogyan viselkedik a rezsicsökkentés ügyében. Szavai szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök rendszeresen kigúnyolja, több baloldali politikus pedig Brüsszelben támadja az intézkedést.

Végül megerősítette, hogy a következő fűtési szezontól újabb áram-, távhő- és gázárcsökkentés várható.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×