Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Félmilliárd forintos fejlesztés egy újbudai parkban

Megújul a XI. kerületi Bikás park, amelynek fejlesztésére több ütemben félmilliárd forintot fordít a városrész önkormányzata.

Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Tétényi út és a Bártfai utca által határolt 8 hektáros, leromlott állapotú terület Dél-Buda egyik legnagyobb közparkja, amelynek a környékén mintegy 30 ezren élnek. Hozzátette: a megújításban elsősorban a közösségi funkciókra koncentrálnak, hogy mindenki megtalálja ott a kikapcsolódási lehetőséget.

A kerület az ütemezést a pénzügyi lehetőségeihez igazítja, a teljes rekonstrukció 2015-re valósulhat meg. Júniusban kiírják a pályázatot, és amint lehet, megkezdik a beruházást. Utalt arra, hogy több kisebb projekt már megvalósult, így elkészült egy futókör és szabadtéri fitneszeszközöket helyeztek ki.

Simicskó István, sportért felelős államtitkár, Újbuda fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: a jó adottságú parknak az emberekről kell szólnia, a panelépületek között minél több családi és egyéb közösségi rendezvénynek kell helyt kapnia. A parkban található szürkemarha-szoborcsoportra utalva megjegyezte: bízik abban, hogy a közterület tovább gyarapodik értékekkel, nemzeti kincsekkel.

Balogh Péter István, az s73 Tájépítész Iroda vezető tervezője közölte, a csaknem negyvenéves parkban a növényzet most a legszebb, az épített elemek viszont elöregedtek. Elmondta, figyelembe kellett venni, hogy a 4-es metró közeli állomása miatt megváltozik a környék városi jelentősége.

A területen minden korosztály számára elérhető, ingyenes sportpályákat alakítanak ki, külön kutyafuttató lesz a kis- és a nagytestű kutyáknak, a fogadótérnél pedig tóparti környezetet, kiszolgálóhelyiségeket hoznak létre.

Nagy Csaba, az Archikon Kft. építésze arról számolt be, hogy a kis épületek mindegyikét természetes anyagokból alakítják ki. A kiszolgáló épületben vizesblokk kap helyet és ott lesz a parkőrség irodája, létrehoznak továbbá egy úgynevezett máltai rendszerű játszóházat is, ahol preventív programokat tartanak majd.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×