Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Magasba szökött a karácsonyi árindex

A hattyúk és a körtefák ára is nőtt egyebek mellett, ezért a tavalyi árakhoz mérten több mint hat százalékos emelkedést mutat az Egyesült Államokban az ismert brit karácsonyi mondóka alapján hagyományosan kiszámított karácsonyi árindex.

A versikében karácsony 12 napján köszöntőt mondók népes seregletéhez tartozó gerlék, tyúkok, hattyúk és a többiek árát évről évre jegyzi a PNC Wealth Management. A népköltésben előforduló 364 szereplő összesített ára idén 107 ezer 300 dollárra (23,3 millió forint) rúg, ami a cég számításai szerint 6,1 százalékos árnövekedést jelez.

"Az áremelkedés a várnál nagyobb, ha tekintetbe vesszük, hogy a gazdaság szerény mértékben nőtt" - értékelte az eredményt Jim Dunigan, a PNC befektetési vezetője. Mint megjegyezte: a kormány fogyasztói árindexe a szeptembert megelőző évre mindössze két százalékos emelkedést mutatott.

A vers bizonyos tételeinek ára szerencsére nem változott: a tavalyi áron számolható például az ugra-bugra urak vagy a táncos, tarka úrnők bére, valamint a gerlék ára is. A hattyúkért ugyanakkor darabonként már kilencszáz dollár helyett ezer dollárt kell fizetni, a körtefákért pedig idén 11,8 százalékkal kérnek többet. Dunigan emlékeztetett, hogy a madarak, köztük a tyúkok drágulását részben a tavalyi nagy szárazság okozza, hiszen emiatt nőtt a kukorica és egyéb, etetésükre használt magok ára.

A PNC pénzügyi szolgáltató csoport az éves lista összeállításához mások mellett tánctársulatok - például a Pennysylvania Balett Társulat -, a pittsburghi Nemzeti Madárház és állatkereskedések aktuális bér- és árlistáját használta forrásként.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×