Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Csökken a görög deficit

Görögországban az idén eltelt tíz hónapban 42 százalékkal csökkent a központi kormányzati deficit a magasabb adóbevételeknek köszönhetően.

A pénzügyminiszter helyettes emlékeztetett: októberben 425 millió euró volt a központi kormányzati többlet, ami az elmúlt két évben a második alkalommal történt meg. A kormányzati szektor hiánya a január-októberi periódusban 12,3 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 21,1 milliárd euróról. A bevételek 1,4 százalékkal emelkedtek, a kiadások 8 és fél százalékkal csökkentek.

Az Európai Központi Bank igazgatóságának tagja nem sokkal korábban úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi politikával Görögország nem tudja adósságát kezelhető szintre csökkenteni 2020-ra.

Jörg Asmussen egy belga napilapnak azt mondta: az EKB számításai szerint a görög államadósság több mint 140 százaléka lesz a hazai összterméknek 2020-ban.

A Görögországnak márciusban megítélt második mentőcsomag azzal számolt, hogy az államadósság a GDP 116,5 százalékára mérséklődik 2020-ra. A görög gazdaság ötödik éve van recesszióban, emiatt a munkanélküliség meghaladja a 25 százalékot, az államadósság pedig jövőre eléri a hazai össztermék 175 százalékát.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×