Infostart.hu
eur:
389.79
usd:
330.53
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A Fed elnökének beszéde határozta meg hétfőn is a tőzsdei kereskedést

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,32 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 17.592,14 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint Ben Bernanke Fed-elnök pénteki beszéde határozta meg a hétfői kereskedést is. Bernanke azt mondta, amennyiben a gazdaság állapota indokolja, azonnal beavatkoznak. Ezt már pénteken is fél százalék plusszal hálálta meg a piac a tengerentúlon, és egyelőre a nyugat-európai piacok is tartják viszonylag erősebb szintjüket. Bár inkább pozitív a hangulat, igazi lendület még nincs, a héten várható kamatdöntések kommentjei adhatnak további támpontot - mondta Sőre Balázs.

Nagy izgalmak nem voltak a piacon, a nagy papírok közül az OTP szépen tudott emelkedni, forgalma is a legnagyobb volt, ami az üzletkötő szerint annak tudható be, hogy még mindig a bankpapír mozog legszorosabban a nemzetközi trendekkel, s most már annyira kicsi a forgalom, hogy egy közepesen alacsony mennyiség is ki tudja emelni a "szürkeségből". Megjegyezte: a szunnyadó piacon a kispapírok iránti érdeklődés tapasztalható, kedden érdemes lehet odafigyelni rájuk, mert ha az emelkedési ütem kitart, másfél-kétéves csökkenő trendek változhatnak meg, ami kis izgalmat hozhat a piacra.

A Mol ára 60 forinttal, 0,36 százalékkal 16.560 forintra csökkent, 392,1 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 51 forinttal, 1,42 százalékkal 3.630 forintra erősödött, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,40 százalékkal 422 forintra esett, forgalma 192,8 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 585 forinttal, 1,52 százalékkal 39.085 forintra nőtt, a részvények forgalma 321,0 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 55,1 millió forintos forgalom mellett 130 forinttal, 0,78 százalékkal 16.700 forintra emelkedett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.041,53 ponton zárt hétfőn, ez 8,02 pontos, 0,78 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
Napokon belül itt a drasztikus Airbnb-tiltás, így forgatta fel eddig a VI. kerületi lakáspiacot

Napokon belül itt a drasztikus Airbnb-tiltás, így forgatta fel eddig a VI. kerületi lakáspiacot

Jól látható négyzetméterár-csökkenést hozott a terézvárosi lakásoknál a 2026. január 1-jétől hatályos Airbnb-szabályozás. A kerület javára a budapesti átlaggal szemben fennálló árkülönbség a 2024-es ügydöntő szavazással kezdett látványosan zsugorodni, és mostanra majdnem teljesen elolvadt ez a kerületi prémium. A VII. kerületet is megkérdeztük a terveikről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 24. 08:15
×
×
×
×