Infostart.hu
eur:
388.54
usd:
329.98
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

Mennyien választják az árfolyamgátat?

Becslések szerint a jogosultaknak kevesebb, mint öt százaléka élt eddig az árfolyamgát lehetőségével. A szakértők várakozásai alapján azonban ősszel jóval többen szerződhetnek.

Június végéig több mint 27 252 ügyfél lépett be az árfolyamgát rendszerébe - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének legfrissebb statisztikájából.

Binder Istvánt, a hatóság szóvivőjét az InfoRádiónak azt mondta: úgy gondolják, hogy a különböző állami programokba, amelyek közül a legnagyobb hatása az árfolyamrögzítő programnak lesz, az érintett ügyfelek 70-90 százaléka be fog lépni. Ezen belül is a legnagyobb - akár 45-58 százalékos - arányban az árfolyamrögzítő programba fognak belépni az ügyfelek. Vélhetően az év második felében a csatlakozások száma jelentősen bővülni fog - tette hozzá.

A Portfolio.hu becslése szerint azonban a 27 ezer szerződő még csak a jogosultak 4,4 százaléka. Ákos Tamás, a Budapest Bank lakossági üzletág-vezetője - a pénzintézet nemrég zárult felmérésére hivatkozva - úgy vélte, sokan még mérlegelik a belépés lehetőségét.

Mint mondta, részben a nyári szabadságok miatt nem magas a szám, de arra számít, hogy az ősztől fel fog gyorsulni a folyamat. "Az is lehet, hogy még mérlegelik az emberek, pontosan mik az előnyei-hátrányai ennek a konstrukciónak. A kutatásból az is világosan kiderül, hogy körülbelül 40 százalék nem ismeri jól még a konstrukciót, és 60 százalék van azzal tisztában, hogy az 5 év múlva várhatóan egy megemelkedett törlesztőrészletet fog jelenteni" - fogalmazott.

A megkérdezettek legtöbbje azért élt az árfolyamgát lehetőségével, mert túlságosan megterhelőnek érezte a megemelkedett törlesztőrészletek fizetését. Kétharmaduk pedig biztonsági tartalékként, vagy későbbi hiteltörlesztésre félreteszi az így felszabaduló pénzt - tette hozzá Ákos Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Mindenkit megborított az állampapír-őrület – Ilyen eredményre kevesen számítottak!

Mindenkit megborított az állampapír-őrület – Ilyen eredményre kevesen számítottak!

Ha egyetlen dolgot kell kiemelni a magyar megtakarítási és befektetési piacot meghatározó tényezők közül, akkor 2025-ben egyértelműen a hatalmas állampapír-kifizetések jutnak eszünkbe. Az évtizedek óta nem látott inflációs hullám következtében mintegy 1200 milliárd forint kamat és közel 3200 milliárd forint tőke zúdult ki idén az inflációkövető lakossági kötvényekből – a gigantikus pénzeső nemcsak az állampapírok, de az összes többi befektetés világát is fenekestül felforgatta. Váratlan fejleményként értékelhetjük, hogy a befektetési alapkezelők csak részben lehettek elégedettek: az állampapírokból felszabaduló pénzek jelentős részben ezen a piacon találták meg a helyüket, ugyanakkor a tőkebevonás mértéke alulmúlta a szektor terveit. Az állampapírok beágyazottságát jól mutatja, hogy a példátlan nagyságú kifizetések ellenére a lakosság idén is nettó vásárlóként volt jelen az államkötvények piacán, miközben más szereplők, például a pénzintézetek és a külföldi befektetők még nagyobb részt hasítottak ki a magyar adósságportfólióból. Látványos ábrákon mutatjuk, mik voltak a legizgalmasabb állampapír-piaci fordulatok 2025-ben – nem kérdés, hogy a téma helyet érdemel az év top 10 legérdekesebb sztorija között!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×