Infostart.hu
eur:
389.06
usd:
330.34
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Mennyit költünk nyaralásra?

A nyári hónapok közül augusztusban költjük a legtöbbet a nyaralásra, átlagosan 76 ezer forintot - derül ki a Szallas.hu adataiból. Idén is a fürdővárosok a legnépszerűbbek.

Folyamatosan növekszik a nyár előrehaladtával az üdülésre fordított összeg a Szallas.hu statisztikája szerint. Míg a júniusi időszakra vonatkozó szállásfoglalások értéke átlagosan 34 400 forint volt, addig a júliusi nyaralások esetében átlagosan 63 400, az augusztusiaknál pedig 75 900 forintot fordítunk szállásfoglalásra.

Bár a főszezonban valamelyest emelkednek a szobaárak, a foglalások értéke nem csak emiatt növekszik. A nyár elején az iskola és a vizsgaidőszak miatt még jellemzően csak egy-egy hosszú hétvégére utazunk el, júliusban és augusztusban viszont a leállások is arra ösztönzik az embereket, hogy több szabadságot vegyenek ki - fejtette ki Rácz István, a Szallas.hu csoport marketingvezetője.

Többen is megyünk nyaralni a főszezonban a portál adatai szerint. Júliusra már most 34 százalékkal több foglalást regisztráltunk, mint júniusra, és ez az arány még növekedni is fog, hiszen sokan az utolsó pillanatban döntenek a nyaralásról - részletezte a statisztikát Rácz István.

A Szallas.hu információi alapján a nyár közepére a szállások több mint felét foglalták már le. Érdemes tehát még a júliusi last minute ajánlatokat is figyelni, de résen kell lenni, mert a jó helyeket gyorsan elkapkodják. Az ár mellett legalább az elérhető fizetési módokat, a vendégek értékeléseit és a szálláshely fő jellemzőit mérlegeljük - tanácsolja a szakember.

A portál adatai szerint idén nyáron is a fürdővárosok a legkeresettebbek: Siófok után Hajdúszoboszló és Balatonfüred szállásaira érkezett a legtöbb foglalás. A legnépszerűbb városok listájára Gyula és Balatonlelle is felkerült, Zalakaros és Hévíz viszont valamelyest veszített népszerűségéből 2011-hez képest.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×