Infostart.hu
eur:
388.91
usd:
330.24
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Visszakapja Magyarország a kohéziós pénzeket

Az Európai Bizottság indítványozza: oldják fel azt a korábbi uniós döntést, amely Magyarország vonatkozásában a kohéziós támogatási alapok folyósításának jövő évtől bevezetendő, részleges felfüggesztését helyezte kilátásba - közölte szerdán Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének vezetője ezt azzal indokolta, hogy Magyarország immár hatékony lépéseket tett a túlzott költségvetési hiány ellen.

Barroso azután tartott sajtótájékoztatót, hogy közzétették az uniós tagállamok gazdaságáról készített helyzetértékelést és az egyes országokra szabott ajánlásokat, a biztosok testülete pedig ennek nyomán következtetéseket vont le és döntéseket hozott.

Olli Rehn gazdasági-pénzügyi bizottsági alelnök külön tartott sajtótájékoztatót, és ő is megemlítette, hogy a magyar intézkedési tervek ismeretében a brüsszeli bizottság indítványozni tudja a fegyelmező célú döntés visszavonását. Rehn ugyanakkor Magyarországot is felsorolta azon uniós tagországok között, ahol az Európai Bizottság súlyos makrogazdasági egyensúlyhiányt tapasztal. Magyar vonatkozásban ez az egyensúlyhiány Brüsszel szerint főként a beruházási pozíciókkal kapcsolatban tükröződik.

Az Európai Bizottság február 22-én javasolta az uniós tagállami kormányokat képviselő Tanácsnak, hogy függesszék fel 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.

A tagországok pénzügyminiszterei március 13-án jóváhagyták a kohéziós támogatás felfüggesztését a következő évtől, de egyben úgy döntöttek, hogy amennyiben Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban hatályon kívül helyezik. Ez volt az első alkalom, hogy története során az EU túlzottdeficit-eljárás keretében kohéziós források befagyasztásáról döntött, még ha csupán a jövőre nézve és feltételesen is.

Ezután Magyarország - miként a többi tagország is - az újabb keletű, szorosabb gazdasági-pénzügyi koordináció jegyében eljuttatta Brüsszelbe saját nemzeti reformprogramját, amely mélyreható szerkezeti átalakítást tartalmaz. Erre reagálásként tette most közzé az uniós testület az egyes országok értékelését és a megfogalmazott ajánlásokat.

Magyarország vonatkozásában a biztosok - arra tekintettel, hogy a magyar költségvetési hiány brüsszeli számítások szerint is az elfogadható határértéknek tekintett 3 százalék alatt marad mind az idén, mind jövőre - úgy döntöttek, hogy kezdeményezik a kohéziós támogatás felfüggesztését kilátásba helyező korábbi döntés visszavonását.

Magyarországgal szemben 2004 - vagyis EU-csatlakozása óta - folyamatosan úgynevezett túlzottdeficit-eljárás van érvényben. Rehn a sajtótájékoztatóján külön utalt arra, hogy a most Magyarország vonatkozásában a kohéziós pénzekkel kapcsolatban hozott döntést egyelőre nem tudják kiegészíteni a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével, mert ehhez a brüsszeli apparátusnak nem csupán előrejelzésekre, hanem "kemény tényszámokra" lenne szüksége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hétközi munkaszüneti „ünnepnapokat” sürget az ellenzék Németországban

Kevesebb mint két héttel az újév beköszönte előtt különös vita támadt német ellenzéki pártok és a kormányon lévő konzervatívok között. Az ellenzék szerint jövőre túl sok ünnepnap esik a hétvégére, amit hétközben pótolni kellene. A CDU/CSU szerint a "pótlást" jelenlegi gazdasági helyzetében aligha jöhet szóba.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×