Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Bogsch Erik: Sok nehézség ellenére eredményes volt a tavalyi év

Magyarországon az idén 15-20 százalékos forgalomcsökkenéssel számol a Richter Gedeon Nyrt., összességében pedig stagnálást vár - közölte Bogsch Erik, a gyógyszergyártó cég vezérigazgatója kedden a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült, kedden közzétett gyorsjelentés szerint a Richter konszolidált árbevétele 2011-ben 12,4 százalékkal 309,34 milliárd forintra emelkedett. Magyarországon a gyógyszercég 35,62 milliárd forint árbevételt ért el, ami 5 százalékkal haladja meg a 2010. évit.

"Sok nehézség ellenére eredményes volt a 2011. év" - mondta a vezérigazgató. Magyarázatként hozzáfűzte: először lépte át a társaság az egymilliárd euró árbevételt, és siker, hogy az üzemi szintű nyereség szinten maradt, miközben az adózott nyereség csökkent.

Az elmúlt évben a Richter árbevétele euróban 10,7 százalékkal 1,105 milliárd euróra emelkedett. Az adózott nyereség 23,8 százalékkal 49,26 milliárd forintra csökkent, az üzemi szintű nyereség pedig lényegében nem változott az előző évhez képest, 62,62 milliárd forint volt 2011-ben.

A vezérigazgató az idei kilátásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Magyarországon inkább 20 százalékos mértékben csökkenhetnek a bevételek, és vannak olyan kormányzati intézkedések, amelyeknek a hatása még nem látható. Bogsch Erik kifejtette: az egészségügyi kormányzati intézkedések visszafordíthatatlan károkat okoznak a magyarországi működésben, ami a gazdaságra is rendkívül negatív hatással van. A magyar gyógyszeriparnak rossz a megítélése a piacon és a befektetők részéréről is.

A Richter magyarországi tevékenysége a 2000. évi szintre esik vissza és romlik a nyereségesség. A gyógyszergyár felhagyott onkológiai készítmények gyártásával és kivont készítményeket is, mindez mintegy egymilliárd forint bevételt jelentett volna. Ez munkahelyek elvesztését vonja maga után és veszélybe kerül az ellátás biztonsága is, amit - Bogsch Erik szavai szerint - "már most is látunk". A vezérigazgató hozzáfűzte: a külön terheket a magyarországi gyártók fizetik meg, akik pedig csak gyógyszer kereskedelemmel foglalkoznak Magyarországon, azok mentesülnek alóla.

Az idei várakozások részleteit ismertetve a vezérigazgató elmondta: Oroszországban a 2011-es "kiugró" év után rubelben 0-5 százalék, Ukrajnában dollárban - ha nincs különösebb baj - 5 százalék forgalombővüléssel számol a Richter. Lengyelországban a forgalom helyi devizában 5 százalékkal nőhet, míg Romániában stagnálást vár a gyógyszergyártó cég. Az EU 9-ekben, azaz az újonnan csatlakozott országokban az eladások 0-5 százalékos növekedését várja a Richter.

Az EU-15-ök országaiban öt százalékkal növekedhet a forgalom, az Egyesült Államokban pedig dollárban számolva, jelentősen, 40 százalékkal csökken a várakozások szerint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×