Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Javult a tejágazat helyzete 2011-ben

Kedvezőbben alakult a tejágazat helyzet 2011-ben, mint a korábbi években, kereslet nőtt, a tej felvásárlási ára pedig a 2009-es mélypont után - ami 55-60 forint volt literenként - 2011 januárjában már 82 forintra emelkedett, októberre pedig elérte a 89 forintot literenként - mondta Lukács László a tejágazat idei teljesítményét értékelve, hozzátéve, hogy a termelési költségek is jelentősen növekedtek.

A Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója szerint a belföldi piacon az utóbbi hónapokban trendszerűvé vált az alapanyagárak növekedése. Ezt a folyamatot alapvetően az uniós árak emelkedése, valamint a gyengülő forintárfolyam együttesen határozza meg.

Jellemző ugyanakkor a helyzetre az is, hogy a feldolgozók piaci mozgástere szűkül, illetve a nyerstej-export mennyiségi korlátozottsága miatt fennáll a veszélye a piaci árak szétszakadásának, és kettős árszint kialakulásának. Azaz egy magas export-, illetve uniós árszint mellett kialakulhat a magyar feldolgozók által még kigazdálkodható 15-20 százalékkal alacsonyabb belföldi felvásárlási ár is.

Jelentősen növekedtek a költségek is az ágazatban. A takarmányárak magas szintje és a makrogazdasági szabályozók - például a gázolaj jövedéki adójának növelése, az ÁFA- és a termékdíj emelése, a munkabér-jellegű kiadások növekedése - begyűrűzött a termékpálya árképzésébe. Ez pedig szűkítette a piaci szereplők mozgásterét, eredményes működését.

A javuló piaci keresleti folyamatok eredményeként azonban mérséklődött a felvásárolt tej mennyiségének csökkenése. Míg ez év augusztus-szeptemberben a felvásárolt tej mennyisége 8 százalékkal maradt el a múlt évitől, addig októberre már csak 2,4 százalékkal.

A gazdasági válság hatása ugyanakkor erőteljesen érződött a belföldi értékesítési adatokban is. A főbb termékcsoportokban 7-17 százalékos volt a csökkenés. A múlt évi szint feletti értékesítés 2011-ben csak néhány termék esetében volt tapasztalható, például a tejfehérje-készítményeknél, a krémfehérsajt továbbá a lágy és ömlesztett sajt valamint a sűrített tej esetében.

A 2010/11-es kvótaévben Magyarországon mintegy 1,34 milliárd liter tejet vásároltak fel. Ez a mintegy 2 milliárd literes magyar kvótamennyiség 69 százaléka az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint. A tejvertikum nettó árbevétele 2010-ben 210 milliárd forint volt a KSH adatai szerint.

Az árbevételre vonatkozó 2011-es adatok még nem állnak rendelkezésre, de a piaci folyamatok alapján úgy becsülhető, hogy a árbevétel mintegy 6-8 százalékkal nőhet az idén 2010-hez viszonyítva. A tendenciákat figyelembe véve jövőre az ágazati árbevétel mérséklődésével számolnak a szakemberek, amit jelentősen befolyásolhat az euró-forint árfolyamának alakulása.

Lukács László gondként említette, hogy az olcsó importtermékekkel a kereskedelem folyamatosan nyomottan tartja az ágazat fő termékeinek árát, amivel tulajdonképpen zsarolja a magyar beszállítókat. Az importtermékek árképzésére jellemző, hogy egyes termékeken 0 forintos árrést alkalmazva lényegében beszerzési áron értékesítik azokat a kereskedők a kiskereskedelmi forgalomban.

Ugyanazon termékkategóriában a belföldi eredetű termékek esetében a beszerzési áraknál olykor 50-60 százalékos árrést is alkalmaznak. Mindez az import mennyiségének folyamatos emelkedése mellett zajlik. A tejsavó behozatala például 51 százalékkal haladta meg 2011-ben az előző évi szintet, míg a vajé 22-vel, a sajté és a túróé 16-tal, a sűrített tejé és a tejszíné 28-cal, míg a nem sűrített tej és tejszín behozatala 19 százalékkal volt magasabb az előző évinél az idén.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×