Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Hamarosan az Országgyűlés előtt a bankrendszer újraszabályozását célzó törvénytervezet

Pontosan még nem tudni, milyen változtatásokra utalt a miniszterelnök, amikor a szerdai uniós csúcstalálkozó után azt mondta: hamarosan az Országgyűlés elé kerül a magyar bankrendszer újraszabályozását célzó jogszabálytervezet. A nemzetgazdasági minisztérium az InfoRádiónak megerősítette, hogy készül erről egy törvényjavaslat, de annak részleteiről még nem tudott tájékoztatást adni.

Még az uniós csúcs után nyilatkozta azt a miniszterelnök, hogy meg kell változtatni a bankok működésének körülményeit. Orbán Viktor azt mondta: újra kell szabályozni a banki működést Európában és Magyarországon is, a kormány pedig hamarosan benyújt a Parlamentnek egy erről szóló jogszabályt.

Az InfoRádió több banki vezetőt, szakértőt, köztük a Magyar Bankszövetséget is megkérdezte arról, milyen törvénytervezetről, szabályozási változásról van itt szó, ám választ sehol sem kaptunk. A Népszabadság által meg nem nevezett, megkérdezett kormánytagok szintén nem adtak választ.

Az elmúlt héten Brüsszelben ugyanakkor többször előkerült a téma, és a miniszterelnök is beszélt arról, hogy a kereskedelmi és a befektetési banki tevékenységet jobban el kell választani egymástól, de ez a magyar szakértők szerint nem releváns a magyar pénzügyi piacon, azaz nem szükséges külön nemzeti szabályozás.

A nemzetgazdasági miniszter pedig egy lapinterjúban arról beszélt, hogy a kormány szándékaitól nem áll távol egy állami tulajdonú speciális pénzintézet létrehozása, illetve a már működő, részben állami érdekeltségű bankok feltőkésítése.

A kérdésben megkerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy "az elmúlt időszak azzal a tanulsággal szolgál Európa számára, hogy az európai bankrendszer jelenlegi formájában komoly működési problémákkal küszködik. Magyarországon hamarosan a Parlament elé kerül a magyar bankrendszer újraszabályozását célzó törvénytervezet. A terv célja egy átlátható, igazságos és szabályozott bankrendszer kialakítása".

A törvényjavaslat részleteiről a Nemzetgazdasági Minisztérium csak később tud tájékoztatást adni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×