Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Egyedi megoldásokat kínál az OTP a frankhiteleseknek

Ha tartósan magas marad a forint árfolyama a svájci frankkal szemben, akkor akár a hitelesek 20-30 százaléka is élhet a péntektől induló Állami Otthonvédelmi Program lehetőségével - mondta el az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Gresa István hozzátette: csak azok vehetnek részt az árfolyamrögzítéses konstrukcióban, akiknek nincs 90 napnál hosszabb fizetési késedelmük.

A svájci frank esetében a legkritikusabb az árfolyam fixálása: a kormány az Otthonvédelmi Program keretében 180 forinton állapította meg az alpesi deviza rögzítését azoknak, akik a jelenlegi magas árfolyam miatt nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket.

Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az InfoRádiónak elmondta: arra számítanak, hogy ezzel a lépéssel sikerül az árfolyam hektikus mozgását kiküszöbölni, és az ügyfelek számára kiszámíthatóbbá válik a következő három évben a fizetési kötelezettség.

Gresa István hangsúlyozta: az aktuális és a rögzített árfolyam közötti különbséget egy gyűjtőszámlán vezetik. A felgyülemlett összeg forint alapú hitelnek fog számítani, és várhatóan 6,1 százalékos kamatozású lesz.

Az OTP egyébként saját mentőcsomagot is kidolgozott a devizahiteleseknek: az állami megoldás alternatívájaként választható elképzelés némileg magasabb szinten rögzítené a törlesztési árfolyamokat: a svájci frankot 200, az eurót 265 forintos árfolyamon fixálja az OTP. Annak, hogy ez mennyivel jelent kisebb terhet, mint az állami megoldás, a Pénzcentrum járt utána.

Feltételek

A konstrukcióban csak azok vehetnek részt, akiknek nincs kilencven napnál hosszabb fizetési késedelmük, és azok számára sem adott az árfolyamrögzítés lehetősége, akik már igénybe vettek a banknál könnyítő csomagot, amelynek a futamideje 2014. december 31. előtt zárul le.

Gresa István kiemelte, hogy a gyűjtőszámlán összegyűlt tőkét és kamatot szétterítik a hátralévő futamidőre. Egyedi megállapodást is lehet kötni, és ha kell, futamidőt is tudnak hosszabbítani az ügyfélnek, hogy a rögzített árfolyamon történő hitel-visszafizetés három éve után a terhek kisebbek legyenek.

A vezérigazgató-helyettes nem gondolja úgy, hogy tíz százaléknál többen igényelnék az árfolyamfixálást, de ha tartósan nagyon erős marad a svájci frank a forinttal szemben, akkor akár az ügyfelek húsz-harminc százaléka is kérheti ezt a megoldást.

Javult a fegyelem

Arról, hogy a júliusban feloldott kilakoltatási moratóriumnak milyen hatásai voltak, Gresa István elmondta: érezhetően javult a fizetési fegyelem. Hozzátette, hogy októberig csak azoknak a bedőlt hiteleseknek az ingatlanát árverezhetik el, akiknél a hitel összege meghaladja a húsz millió forintot, illetve az ingatlan fedezetértéke harminc millió forintnál több. Az OTP ügyfelei átlagosan öt-hat millió forint értékben vettek fel jelzálogkölcsönt - fűzte hozzá.

Az elmúlt években körülbelül kétezer, OTP által kezdeményezett kilakoltatást kezdeményeztek, és kilakoltatás az elmúlt három évben csak négyszer volt, vagyis nem jellemző, hogy a bank a követeléseit kilakoltatás útján realizálja - tette hozzá.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×