Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144537.35
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Stagnált a munkanélküliség június és augusztusban

A munkanélküliségi ráta 11,0 százalék volt június-augusztusi időszakban, ugyanannyi, mint május-júliusban, miközben a munkanélküliek száma 467,2 ezerről 470,6 ezerre növekedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közlemény szerint az idén január-márciusban volt a legmagasabb, 11,8 százalékos a ráta. Február-áprilisban nem változott, majd azóta folyamatosan csökken: március-májusban 11,4 százalék volt, április-júniusban pedig 11,1 százalék. Az év első három hónapjában a munkanélküliek száma még 497,8 ezer volt.

Az egy évvel korábbihoz képest 12 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma 2010. június-augusztusban, a munkanélküliségi ráta pedig 1,1 százalékponttal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Tavaly június-augusztusban a munkanélküliek száma 418,8 ezer, míg a ráta 9,9 százalék volt.

Az idén június-augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 804 ezer fő volt, ez lényegében megegyezik az előző év azonos időszakának értékével.

A vizsgált időszakban a 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 772 ezer fő volt, 3 ezer fővel magasabb az egy évvel ezelőtti, 15 ezer fővel pedig az előző 3 havi (2010. május-júliusi) értéknél. Az említett korcsoportra számított 55,7 százalékos foglalkoztatási ráta megegyezett az előző év azonos időszakival, ugyanakkor az előző 3 havi értéket 0,2 százalékponttal meghaladta.

A férfiak munkanélküliségét 11,3 százalékos, a nőkét 10,7 százalékos rátaérték jellemezte a június-augusztusi időszakban.

A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2 millió 24 ezer fő volt, a nőket pedig 1 millió 749 ezer fős foglalkoztatottság jellemezte. Az elmúlt egy évben a férfiak foglalkoztatási mutatói tovább romlottak, 0,5 százalékpontos rátacsökkenést eredményezve, miközben a nők foglalkoztatása ugyanilyen mértékben javult.

Június-augusztusban a munkanélküliek 17,3 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 27,3 százalékos munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit.

A KSH adatai szerint a 25-54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,1 százalék volt, 1,1 százalékponttal magasabb, mint 2009. június-augusztusban.

Június-augusztusban a munkanélküliek 53,7 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,6 hónap, 2,3 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×