eur:
388.79
usd:
360.56
bux:
68574.17
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

ÁSZ: Megvalósíthatatlan volt az energiatakarékossági program

Nem volt megvalósítható a 2010-ig terjedő energiatakarékossági stratégia és a megvalósítását szolgáló cselekvési program a hozzárendelt eszközökkel és forrásokkal - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Domokos László arról is beszélt, hogy az energiafelhasználás racionalizálását célzó pályázatokra 2000-2009 között 37,3 milliárd forint állami támogatást fordítottak.

A hazai és nemzetközi támogatással indított különböző hitelprogramok emellé még 30,7 milliárd forint kedvezményes hitel felvételét tették lehetővé. Ezekkel a támogatási formákkal együttesen 175 milliárd forint energiaracionalizálási célú beruházás valósulhatott meg.

A cselekvési terv azonban a teljes beruházási igényt 2.300-2.870 milliárd forintra becsülte, amiből az állami támogatás hozzávetőleg 230-860 milliárd forintot kellett volna, hogy adjon, 10-30 százalékos támogatási arányt feltételezve - mondta Varga Sándor főigazgató-helyettes.

Az Állami Számvevőszék energiagazdálkodást vizsgáló helyszíni ellenőrzése a 2004-2009 közötti időszakot elemezte, de kiterjedt az ellenőrzött időszakban megvalósult, illetve befejeződött, korábban indult programokra is.

Az ÁSZ elnöke emlékeztetett arra: az ország előtt álló energiapolitikai célok megvalósítása érdekében a parlament 1993-ban országgyűlési határozatot fogadott el, amely az Európai Unió jogrendjével harmonizáló kerettörvény kidolgozását határozta meg a magyar kormány számára.

Ez nem teljesült, mert keretjelleggel nem egyetlen törvényben, hanem az energetikai ágazaton belül különböző szakmai törvényekben szabályozták az energetikai szereplők működésének feltételrendszerét - emelte ki a számvevőszék elnöke.

Domokos László elmondta: az energiapolitikai célok, a hatékony energiagazdálkodás megvalósítását hátráltatta, hogy nem határozták meg a kellő mértékben a mindenkori, energiaügyekért felelős miniszter, valamint az energetikai feladatok végrehajtásában közreműködő szervezetek feladat- és hatáskörét.

Ezért például a felelős tárcavezető szerepe inkább csak a szükséges feladatok koordinálására, mint a teendők, a munkák irányítására koncentrálódott - mondta az elnök. Később 2008-ban újabb országgyűlési határozatot fogadott el a törvényhozás, de továbbra is hiányzik a döntések nyomon követhetőségét biztosító egységes átfogó szabályozás.

A számvevők megállapították: az energetikai kérdések megoldásáért felelős szervezetek között az energiaügyek végrehajtása során az eseti kapcsolattartás dominált, az energiaügyek kormányzati irányítási, beszámoltatási és ellenőrzési funkcióinak hiányosságai miatt a hazai energiapolitikai célkitűzések, valamint a nemzetközi kötelezettségek teljesítését nem tudták teljes körűen biztosítani.

Ennek hatása a piacnyitás csúszásában, az energiapolitika végrehajtásának alapját jelentő stratégiák, programok készítésének hiányosságában, késedelmében, a források és feladatok összhangjának hiányában jelentkezett - mondta az ÁSZ elnöke.

Az energiapolitikai célok végrehajtását a 2000-2010 közötti időszakra szóló stratégia és a 2008-2020 évekre vonatkozó Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv szolgálta. A cselekvési tervbe beépítették a nemzetközi kötelezettségeket, a hazai energiapolitikai célkitűzéseket, és figyelembe vették a már elindított energiagazdálkodási programokat.

A programalkotás késedelme és a forráshiány miatt azonban kérdésessé vált a 2008-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai célok és a nemzetközi vállalások időarányos végrehajtása.

A cselekvési tervet nyolc hónap késéssel nyújtották be az Európai Unió (EU) Bizottságának, emiatt az EU kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Az EU Bizottság véleménye szerint a dokumentum tervezete nem alkotott reális stratégiát - ismertették a számvevőszéki vezetők.

Kérdésekre válaszolva Domokos László elmondta: az ÁSZ jövőre tervezi a Fővárosi Önkormányzat tevékenységének átfogó ellenőrzését, most folyik a metróberuházás számvevőszéki vizsgálata.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×