Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
326.72
bux:
143189.13
2026. október 12. hétfő Miksa

Agrárkamara: nem a gabonaár miatt lehet 300 forint a kenyér kilója

A Magyar Agrárkamara szerint a gyengébb termés, a nemzetközi gabonapiaci hangulat miatt dráguló búzának nincs olyan áremelő hatása, melyről a pékek, és a molnárok beszámoltak az utóbbi hetekben, a búza árváltozása nem indokol 30 százalékos kenyéráremelést.

A szervezet közölte: az országban nincs gabonahiány, néhány százezer tonna étkezési búzát még exportálni is lehet, s takarmányozásra is bőven rendelkezésre áll a megfelelő mennyiség.

A kamara adatai szerint Magyarországon befejeződött a kalászosok betakarítása, a termés mennyisége 5,227 millió tonna, 13 százalékkal kevesebb a tavalyi 5,966 millió tonnánál (amely ugyanakkor 25 százalékkal maradt el a 2008-ban learatott 7,936 millió tonnától).

Az idei kevesebb termés a csapadékos időjárás miatt kialakult alacsonyabb hozamokból, illetve a korábbinál kisebb vetésterületből adódik. A Dunántúlon a termésátlagok körülbelül 15-20 százalékkal haladják meg az alföldieket.

A búzatermés minősége közepes, az étkezési búza aránya országosan 53,4 százalék körüli, a Dunántúlon 62 százalék körüli, míg az Alföldön csak 44 százalék.

A csapadékos időszak ellenére a gomba és egyéb betegségek a vártnál kisebb arányban fordulnak elő, s bőven megtermett az ország kenyere, hiszen csaknem 2 millió tonna a kenyérnek való minőség, míg belföldön csak 1,1-1,2 millió tonnára van szükség. Tehát több százezer tonnát akár exportálhat is az ország - hangsúlyozza az agrárkamara.

A kamara szerint a megtermett kalászos gabona jócskán fedezi az állatok takarmányozási igényét is, arról nem is szólva, hogy jó átlagos termést (a Vidékfejlesztési Minisztérium szerint 7,4 millió tonnát) ígér a kukorica is. Nincs tehát alapja semmiféle hiánnyal való riogatásnak - hangsúlyozzák.

A közlemény kitér arra, hogy az elmúlt hónapban a gabonafélék árai a külpiacon, de Magyarországon is jelentősen emelkedtek, főként a vártnál jóval rosszabb európai termés következtében. Oroszországban és Ukrajnában exportstopot hirdettek, Lengyelország bejelentette, hogy jórészt takarmányminőségre számítanak, Németországban pedig az esőzések hátráltatják az aratást.

A spekulánsok hatása is erősen érződik a megemelkedett árakban - szögezi le az agrárkamara. Jelenleg az étkezési búza árak tonnánként 50-53 ezer forint között mozognak, minőségtől függően, a takarmánybúza ára 47-50 ezer forint, a takarmányárpáé 36-40 ezer forint, a rozs, zab, tritikálé pedig 36-40 ezer forint közötti áron mozog. A kukorica is jelentősen drágult, tonnájáért 45-48 ezer forintot kínálnak.

Az agrárkamara szerint ugyanakkor az árak emelkedésének nincs olyan áremelő hatásuk, amiről a pékek nyilatkoztak az utóbbi hetekben. Egy kilogramm kenyér árában csak 20-22 százaléknyi a liszt költsége, ráadásul egy kilogramm liszt árának is csak bő kétharmadát teszi ki a búzáé.

Vagyis a pékek által emlegetett 30 százaléknyi sütőipari áremelésért, a kenyérdrágulásért nem csak a magyar növénytermesztők, magyar gazdálkodók tehetők felelőssé - szögezi le a Magyar Agrárkamara.

Címlapról ajánljuk
„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem ők, hanem a Tisza Párt akadályozza, hogy bizottsági üléseken Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet meghallgassák, A KDNP-s frakcióvezető a hétvégén több Magyar Péterrel is találkozott, a fideszes szónok pedig adónövekedést és munkanélküliséget jósol.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a GDP 7,3 százalékára ugorhat, és 2028-ban is 5,8 százalékon maradhat. Az államadósság így 2028-ra a GDP 78,1 százalékára emelkedhet, miközben a gazdasági növekedés továbbra is visszafogott. Kedvező fejleményként értékeli a Fitch a gyors dezinflációt és az erősödő forintot. Ha azonban nem indul meg hiteles költségvetési kiigazítás, és az adósság tovább nő, az ország leminősítése is fenyegethet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×