Infostart.hu
eur:
358.36
usd:
308.62
bux:
129728.5
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Coface: Szinte minden hazai szektort fenyeget a fizetésképtelenség

Gyorsuló tempóban növekszik a fizetésképtelen cégek száma a Coface Hungary legfrissebb adatai szerint. A hitelminősítő cég kereskedelmi vezetője azt mondja, nincs olyan gazdasági ágazat, amelyben ne nőtt volna a csődök száma.

A cégek fizetésképtelenségi adatait ellenőrizve látható, hogy 2009 első félévéhez képest drasztikusan romlottak a mutatók. Több mint 25 százalékkal több eljárás indult emiatt idén, mint a válság elején. Úgy tűnik, hogy a magyar gazdaságban egyre nő a fizetni nem tudó vállalkozások száma - mondta el a Coface Hungary kereskedelmi vezetője.

Bagyura András közölte: ha a fizetésképtelenség első féléves statisztikáit hasonlítjuk össze, akkor látható, hogy az elmúlt három esztendőben folyamatosan és rohamosa gyorsult a növekedés. Míg 2008-ban az előző évhez képest csak 13 százalékkal lett több csődbe jutott cég, 2009-re pedig már ugyanez az arány 21 százalékra emelkedett.

A helyzet kétségbeejtő, hiszen Magyarországon már az elmúlt tíz évben kiugróan sok cég vált fizetésképtelenné európai viszonylatban is, és ehhez képest még gyarapodott a számuk - jegyezte meg a kereskedelmi igazgató.

Bagyura András nem tudott olyan szektort külön kiemelni, ahol ne lenne tapasztalható ez a tendencia. Mint mondta: leginkább mégis az építőipari szolgáltatásokkal és ingatlangazdálkodással, a turizmussal, illetve vendéglátással, valamint a logisztikával, továbbá a kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó cégek érintettek.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×