Infostart.hu
eur:
358.95
usd:
309.14
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Palócz Éva: A közszféra leépítésének már az idén el kell kezdődnie

Költségvetési kiadásokat csökkentő irányú az a program, amelyet a miniszterelnök felvázolt a parlamentben - mondta el az InfoRádióban a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva hozzátette: jogilag kétséges, mi az, ami idén már bevezethető, de a költségvetési szférában a leépítések és a megszorítások mindenképpen elkezdődhetnek.

Nagyjából egyet lehet érteni a kormány most kihirdetett akciótervének irányával - jelentette ki a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva hozzátette: a program támogatja a kiadások lefaragását, ugyanakkor adócsökkentéseket is ígér. Részben gazdaságélénkítő, és a gazdaságot kifehérítő hatásai is lehetnek.

A vezérigazgató elképzelhetőnek tartja akár a kétszáz milliárdos megtakarítást is. Ilyen tervek korábban is voltak, csakhogy nem hajtották végre ezeket - jegyezte meg. Ha a kormánynak lesz ereje keresztülvinni a szándékait, és elég erélyesen tud-e fellépni a lobbiérdekekkel szemben, akkor komoly eredményeket érhet el - tette hozzá.

Palócz Éva a bankokra kivetendő többletadóról elmondta: nem tudni, jogi szempontból megoldható-e, hogy az év közepén hozzanak olyan szabályokat, amelyek egész évre jelentősen megváltoztatják az adózást. Az, hogy mit tud a kormány még az idén bevezetni, szintén jogi kérdés. A közszféra leépítésének azonban már ebben az évben mindenképpen el kell kezdődnie, mert ez hosszú folyamat - vélekedett.

A költségvetés egyensúlyának megítéléséhez Palócz Éva szerint komolyabb számításokat kell elvégezni. Hozzátette: annyi valószínűnek látszik, hogy a tervezett intézkedések egyenlegjavulással járhatnak. Mindez azon múlik, hogy milyen gyorsan valósul meg például a közkiadások csökkentése.

A vezérigazgató szerint a most bejelentett program nagyjából egyezik azzal, amire a pénzpiac várt: az elmozdulás az alacsonyabb kiadások és a kisebb adóbevételek irányába mindenképpen pozitívumnak tekinthető.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×