Infostart.hu
eur:
355.7
usd:
312.57
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A válság előtti szinten a befektetési alapok

Míg 2008-ban a befektetési alapokban kezelt vagyon 21 százalékkal zsugorodott, addig a tavalyi évben csaknem ugyanennyivel, 19 százalékkal bővült a piac - derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) adataiból.

Tavaly mintegy 130 milliárd forint friss tőke áramlott a befektetési alapokba, a vagyon teljes növekedése pedig megközelítette az 500 milliárd forintot - ismertette Temmel András, a szövetség főtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Hozzátette: a hozamoknak döntő szerepük volt a vagyon bővülésében.

Főként a pénzpiaci alapok nőttek 2009-ben, a legtöbb pénzkivonás pedig a garantált és az ingatlanalapokból történt. A garantált alapok esetében jellemzően a lejáró alapokból kivitt tőke okozta a vagyoncsökkenést, míg az ingatlanlapoknál a 2008-as felfüggesztést követő jelentős visszaváltások éreztették hatásukat. Az intézményi befektetések növekedése már a második negyedévtől érződött, míg a lakossági befektetők a negyedik negyedévben jelentek meg a befektetési alapok piacán.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×