Infostart.hu
eur:
354.16
usd:
310.97
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

A vártnál nagyobb az infláció Németországban

Németországban a vártnál nagyobb mértékben, havi összevetésben 0,7 százalékkal, éves szinten 0,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak decemberben a német statisztikai hivatal kedden közölt előzetes adatai szerint.

A hat szövetségi államban végzett mérések alapján számolt országos, előzetes inflációs adat az első friss mutató az euróövezetben decemberben zajló folyamatokról, és a vártnál magasabb érték arra utal, hogy az övezet egészében fokozódhatott az áremelkedés irányába ható nyomás.

A Reuters elemzői körkérdése alapján 0,6 százalékos havi, és 0,7 százalékos 12 havi decemberi inflációra lehetett számítani.

Németországban az idén júniustól egészen októberig nem emelkedtek a fogyasztói árak, novemberben viszont az előző hónaphoz képest 0,2 százalékos, éves viszonylatban pedig 0,3 százalékos drágulást mértek.

A gyorsuló drágulást az energia- és nyersanyagárak emelkedése okozza, ez a hatás azonban várhatóan nem marad tartós szakértők szerint, akik rámutatnak, hogy az úgynevezett maginfláció - az ingadozó energia- és élelmiszerárak figyelembe vétele nélkül számolt infláció - továbbra is stabil, és jövőre várhatóan inkább csökkennek a fogyasztói árak Németországban.

Az Európai Unió módszertana szerint számolva decemberben 0,8 százalékos volt az éves, és 0,9 százalékos a havi áremelkedés, míg az elemzők 0,7 százalékos havi, és 0,6 százalékos éves inflációt vártak.

A decemberi végleges adatot január 14-én közli a német szövetségi statisztikai hivatal.

A 16 országból álló euróövezetben novemberben 0,5 százalék volt az éves infláció. Decemberre a Reuters elemzői konszenzusa 0,9 százalékot jelez előre. Az Európai Központi Bank (EKB) célja, hogy 2 százalék körül, de mindenképpen az alatt legyen az infláció az euróövezetben. A tényleges infláció ettől lényegesen elmaradt az utóbbi hónapokban. Az EKB előrejelzése szerint jövőre és 2011-ben is csekély mértékű lesz a drágulás, és a gazdaságot nem fenyegeti sem inflációs, sem deflációs veszély.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×