Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd

Harminc milliárd forintos állami tőkejuttatást kap az FHB

Az FHB Jelzálogbank saját kérésére 30 milliárd forint összegű tőkejuttatást kap, hogy hazai versenytársaihoz képest ne kerüljön versenyhátrányba - jelentette be kedden Veres János pénzügyminiszter és Gyuris Dániel, a bank vezérigazgatója Budapesten sajtótájékoztatón.

Az állam a tranzakció keretében egy bizonyos területeken vétójogot biztosító részvényt kap, míg a többi részvény nem szavazhat. A tőke 5 évre jár, nem hígít. A menedzsment bónuszát korlátozzák - írta a portfolio.hu.

A tőkejuttatásra 650 forintos részvényenkénti árfolyamon kerül sor, a papírokat a bank szintén 650 forinton vásárolhatja majd vissza 5 év múlva. A részvények nem konvertálhatóak.

Veres János elmondta azt is, hogy az állam más bankokkal is folytat tárgyalások állami tőkeemelésről.

Mint ismeretes, az FHB múlt héten 400 millió eurós hitelt is kapott az államtól.

Felfüggesztették a BÉT-en a kereskedést

Felfüggesztette az FHB részvények kereskedését 8.39 órától 10 óráig a Budapesti Értéktőzsde.

A BÉT honlapján közzétett közlemény szerint az FHB kedden arról tájékoztatta az értéktőzsdét, hogy olyan rendkívüli tájékoztatást kíván közzétenni, amely nagymértékben befolyásolhatja a részvények árfolyamát. Erre tekintettel kérte az FHB a részvények kereskedésének felfüggesztését.

Az FHB részvények hétfői záróára 559 forint volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×